magyarország
A lengyelek és a magyarok is megtámadják az Európai Bíróságon a jogállamisági mechanizmust
Lengyelország csütörtökön panaszt nyújtott be az Európai Unió Bíróságánál az uniós költségvetéshez kötődő jogállamisági feltételrendszer miatt – közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő. Hangsúlyozta, hogy az uniós állam- és kormányfők tavaly decemberi csúcsértekezletén elfogadott feltételrendszer nem támaszkodik az Európai Unió (EU) alapszerződéseire, sérti a tagállamok hatáskörét és az uniós jogot.A német sajtó szerint is Magyarország az oltási kampány Európa-bajnoka
Magyarország az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltási kampány Európa-bajnoka – írta csütörtöki számában a Die Welt című német lap. A beszámolóban kiemelték, hogy Magyarországon rendkívüli sebességre kapcsolták az oltási kampányt, és így az utóbbi két hét alatt az összes EU-tagállamot lehagyták.A The New York Times szerint sem omlott össze a magyar oltási program
Portálunk már beszámolt róla, hogy hazánk az Európai Unió tagállamai között jelenleg a második legeredményesebb országnak számít a tömeges oltás tekintetében. Magyarországot csak Málta előzi meg, szerdára viszont a lista élére kerülhetünk. Mindezt a New York Times által közölt táblázat is megerősíti.Az osztrákok Magyarországra jönnének, hogy mielőbb megkapják az orosz vakcinát
A bécsi magyar nagykövetség egyik Facebook-bejegyzése arról tanúskodik, hogy az osztrák állampolgárok a Magyarországra nagyobb számban érkező orosz vakcinával oltakoznának – szúrta ki a Mandiner. Hazánk bécsi nagykövetsége viszont a sok megkeresés miatt arról tájékoztatta az osztrák polgárokat, hogy Magyarországon csak a magyar társadalombiztosítással rendelkezők kaphatnak oltást.Operatív törzs: Minden eszközzel le kell törni a harmadik hullám emelkedő szakaszát, rendkívül magasak a járványügyi adatok!
Csütörtökön ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a Kormányinfón már bejelentett szigorításokról, valamint a legfrissebb járványügyi adatokról is. Mint ismert, mára virradóra 6278 új fertőzöttet regisztráltak, míg elhunyt 152 beteg. A kormányzati tájékoztatási portálon azt írták, hogy folyamatosan zajlik az oltás, már 785 440 fő a beoltottak száma, közülük 267 153 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma. A járványkezdet óta összesen 446 178 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 15 476 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 328 136 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 102 566 főre emelkedett. 6554 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen. Továbbra is érvényben vannak a védelmi intézkedések és szigorúbbak lettek az utazási szabályok. Ma délelőtt újabb – de a vártnál kevesebb – AstraZeneca-szállítmány érkezik: a várt 127 200 adag helyett csak 105 600 adag vakcina, és szintén ma megérkezik az újabb Szputnyik-szállítmány is. Annak érdekében, hogy minél többen minél előbb megkapják az első oltást, módosult az oltási stratégia. A következő egy hét oltási terve: folytatódik a regisztrált idősek oltása háziorvosoknál (250 ezer kínai vakcinával és 31 ezer Moderna-vakcinával), 114 ezer Pfizer-vakcinát a kórházi oltópontokon adnak be az időseknek, ezen felül 74 ezer 60 év alatti krónikus beteget kórházi oltópontokra hívnak be sms-ben most hétvégére, ők AstraZenecát kapnak.Az osztrákok és a németek is kemény kritikával illetik Brüsszelt a vakcinák lassú engedélyezése miatt
Egyre több EU-tagállam lázad fel az ellen a „csigalassúságú” tempó ellen, amellyel az Európai Bizottság a koronavírus elleni oltóanyagokat beszerzi, ezáltal jelentősen lassítva a tagországok oltási programját. Kurz azt mondta: az EU túl lassan halad az egyes vakcinák engedélyeztetésével, ezért országa is kénytelen más utakat keresni, hogy oltóanyaggal lássa el az osztrák egészségügyi rendszert – olvasható a Bild német bulvárlap cikkében, amit a Magyar Nemzet szemlézett.Szinte egész Európát lehagyta már hazánk az átoltottság tekintetében
Az átoltottság Európában még mindig hazánkban a harmadik legmagasabb. Összesen 36,4 ezer ember jutott vakcinához egy nap alatt az adatok szerint Magyarországon, ami a népesség 0,38%-a. Ugyanez az oltási arány az EU-ban tegnap kevesebb, mint a fele, 0,18% volt.Magyarországon oltották be a legtöbb embert Európában a múlt héten
Jelentősen nőtt a védőoltások beadása hazánkban. Az elmúlt héten Magyarországon oltották be a legtöbb embert Európában, lakosságarányosan majdnem két és félszer annyit, mint az EU-ban átlagosan. Málta és Dánia után nálunk a legmagasabb az átoltottság az EU-ban, jelenleg 6,94% – hívta fel rá a figyelmet az Origo.Ajánljuk még
















