magyarországi evangélikus egyház
Ordass Lajos – A náciknak és a kommunistáknak is ellenállt a mártírsorsú püspök
Ordass Lajos evangélikus püspök meghurcolása megelőzte Mindszenty Józsefét. Sokan úgy tartják, hogy az Ordass-per a hercegprímással való leszámolás főpróbája volt. A Rákosi Mátyás vezette kommunista hatalom egy kisegyház elöljáróján tesztelte, hogy meddig mehet el, vajon hogy reagál a társadalom a kereszténység elleni támadásra.Fabiny Tamás: Ne higgyük el, hogy Jézust ki lehet szorítani a világból
Ne higgyük el, hogy Jézust ki lehet szorítani a világból, hogy bármi hatalmasabb, mint ő – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budavári evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.Prőhle Gergely a Donáth-ügyről: Cselekednünk kell! (PS-interjú)
Az evangélikus egyház is vizsgálatot indított Donáth László ügyében, miután a lelkész ellen szexuális kényszerítés miatt rendeltek el nyomozást. Azt, hogy az egykori MSZP-s képviselő ügye miképpen hat az evangélikus közösségre, az egyház és a külvilág kapcsolatára, egyelőre nem látni. Az evangélikusok közéleti szerepéről, valamint a melegházasság elfogadásának kérdéséről is faggattuk Prőhle Gergelyt, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjét. A volt berlini nagykövet az interjúban kifejtette véleményét az egyházi emberek ügynökmúltjáról is, de a migrációról és a magyar kormány családpolitikájáról is kendőzetlen őszinteséggel beszélt.Az evangélikus egyház vizsgálatot indít Donáth László zaklatásos ügyei miatt
Kivizsgálja a Magyarországi Evangélikus Egyház azokat a panaszokat, amelyek Donáth László lelkész zaklatásos ügyével kapcsolatban kerültek napvilágra – írja a hvg.hu. Olyan személyes megkereséseket kaptak, amelyek "egyházkormányzati intézkedéseket tesznek szükségessé".Donáth-ügy: Fabiny püspök zéró toleranciát hirdetett a szexuális zaklatásokkal kapcsolatban
A rendőrség nyomoz, Donáthék tagadnak, az áldozatok beszélnek, az evangélikus egyház pedig zéró toleranciát hirdetett a szexuális zaklatással szemben (mellékszál: eddig nem volt érvényben zéró tolerancia?); így áll jelenleg Donáth László, egykori MSZP-s országgyűlési képviselő szexuális zaklatási ügye. A lelkész lejárató kampánynak nevezte a sajtóban futótűzként terjedő hírt, miszerint nőket zaklatott egy budai szeretetotthonban. Állítását azonban egyértelműen cáfolják az áldozatok nyilatkozatai és a tény, hogy a rendőrség is nyomoz az ügyben. Az esetben megszólalt a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke, dr. Fabiny Tamás is, aki határozott fellépést ígért a zaklatások megfékezése érdekében.Fabiny Tamás: Merjünk elindulni a hit útján!
Merjünk elindulni a hit útján, mert a bátorság ezen az úton különösen kifizetődik - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap Budapesten, a Rózsák terei evangélikus kollégiumban fogvatartottaknak és hozzátartozóiknak tartott istentiszteleten.Fabiny: Merjük Isten elé vinni gondjainkat!
A karácsonyi történetben József példája arra tanít, hogy merjük Isten elé vinni gondjainkat – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budavári evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.Prőhle Gergely: Fontos a gyülekezetek közösségépítő szerepe
Az egyházi intézmények kormány által is támogatott növekedésének csak akkor van távlatos értelme, ha az a gyülekezetek, lelki közösségek épülését is szolgálja, és ezen a téren sok a kihasználatlan lehetőség - mondta a Magyar Időknek Prőhle Gergely, akit harmadszor választottak meg a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjévé.Ajánljuk még