Pesti Srácok

márki-zay péter

Jakab Péter el sem pirult, amikor kimondta: szerinte a vidéki emberek kiröhögik a Fideszt! (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 március 18.
A március 15-i Békemenet fontosságát talán majd később érthetjük meg, április 3-át követően, az viszont mindenki számára látható volt, hogy egy mintegy félmilliós tömeg kulturáltan és együtt lélegezve vonult hosszan, békésen a Kossuth térre. A Karanténvlog ezt a társaságot ellenpontozta a magát elfogadónak és liberálisnak nevező, szavakban Szeretetországot építő, ám tetteiben lámpavasat, börtönt kívánó agresszív baloldali tömeggel. Kollégáink Márki-Zay Péterék hergelőtalálkozójára látogattak, ahol lökdösés, fenyegetés volt az osztályrészük, mi pedig bemutatjuk a különbséget. Nagy szeretettel mutatjuk be nektek Buzinkay Györgyöt is, aki saját magát női zenekarok énekeseire szereti rámontírozni, miközben az ellenzék LMBTQ-felelősének is kikiáltották, de amikor politikáról igyekszik beszélni, akkor bődületes ostobaságok és hazugságok jönnek ki a száján. Most sem volt ez másképp, a Karantén pedig lecsapott rá. Itt lesz természetesen a Messiás is, hiszen Márki-Zay Péter napi rendszerességgel alázza meg magát újabb és újabb hazugságaival, a Szeretetország pedig ezekből a kamupanelekből és gyűlölködésből áll továbbra is. Márki-Zay szerint a Békemeneten nem voltak fiatalok, hiszen azok az ellenzéki megemlékezést választották.

És akkor Márki-Zay beballagott az ügyészségre, hogy feljelentést tegyen amiatt, amit ő (nem) mondott

Jurák Kata Magyar ugar 2022 március 18.
Orbán Viktor alkalmatlan arra, hogy megvédje hazánkat, sőt, még egy annak légterét megsértő drónt sem tud kiszűrni, csak rémhíreket terjeszt – ezzel a gondolatkörrel indította Márki-Zay Péter rendkívüli sajtótájékoztatóját, ahol azt is bejelentette: feljelentést tesz rémhírkeltés miatt. Márki-Zay Péter azt sérelmezi, hogy a médiában megjelent állításokkal ellentétben ő nem küldene fegyvereket és katonákat Ukrajnának. Hozzátette: jól látható, hogy a magyar miniszterelnök nem képes hazánk védelmére, arra csak az unió és a NATO lenne képes. Szerinte tehát valótlan állítás, hogy a baloldal magyar katonákat küldene az orosz–ukrán konfliktusba, Orbán Viktor állítása ezzel kapcsolatban pedig kimeríti a rémhírkeltés fogalmát. Hozzátette: ez a legaljasabb hazugság, amivel az elmúlt időszakban találkozott. Azonban több videofelvétel is világosan mutatja: a baloldali politikus volt az első, aki azt követelte Magyarországon, hogy küldjünk katonákat és fegyvereket abba a konfliktusba, amihez semmi közünk sincs. A PestiSrácok.hu is megírta, hogy Márki-Zay Péter a tényektől egészen elrugaszkodott nyilatkozatot tett az M1-en, ahol azt állította: hazudnak róla és a baloldalról, amikor azt állítják, hogy magyar katonákat és fegyvereket küldenének az orosz–ukrán háborúba. Azonban a hazug Márki-Zay Pétert hamarabb utolérjük, mint a sánta kutyát: Szarvas Szilveszter a Pesti TV-nek forgatott interjújából, de számos más, a PestiSrácok.hu-n is napvilágot látott videóból minden, legalább kisiskolás magyar szövegértéssel felvértezett ember előtt világossá válik, hogy Márki-Zay és a baloldal számos potentátja két héten át nyíltan lobbizott azért, hogy Magyarország beszálljon a háborúba.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.