márki-zayné vincze felícia
A PS pert nyert Márki-Zayné Vincze Felícia ellen - Az otthonszüléseket levezető szülésznő keresetével csak saját magát hazudtolta meg
Első fokon elveszítette a szerkesztőségünk ellen indított sajtóhelyreigazítási pert Márki-Zayné Vincze Felícia. A hódmezővásárhelyi álfüggetlen polgármester felesége azt sérelmezte, hogy a szégyenpad.com portál feltáró riportja nyomán megírtuk: éveken át úgy vezetett le intézményen kívüli, azaz otthonszüléseket, hogy Amerikában szerzett diplomája még nem volt honosítva, és az ehhez szükséges ÁNTSZ-engedélynek sem volt a birtokában. Márki-Zayné azzal próbálta kimagyarázni magát és valótlannak beállítani a puszta tényeket, hogy arra hivatkozott: már folyamatban volt szülésznői tevékenységének engedélyezése, és addig, amíg még nem volt annak birtokában, csak dúlaként segítette a szülő anyákat. A Márki-Zay házaspár a szülészorvosok, illetve a kórházi szülés lejáratására szerveződő alternatív mozgalom úttörői Magyarországon. Cégük, a Te Szülésed - amelyben Vincze Felícia szülésznői státuszban dolgozik, az ügyvezető pedig a férje -, elsőként kapta meg az engedélyt otthonszülések lebonyolítására, szigorú szabályok betartása mellett, 2011 végén. Csakhogy Márki-Zayné már 2010-ben hatalmas orvosi táskával járt a kismamákhoz, benne milliós eszközökkel, többek közt gátvágáshoz. Napjainkban, amikor a K-vitamin-üggyel kezdődő, egyre hangosabb botrányai után bíróságon próbálja meghazudtolni a múltját feltáró sajtótermékeket, valójában saját magát, saját korábbi kijelentéseit hazudtolja meg. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.