Pesti Srácok

A PS pert nyert Márki-Zayné Vincze Felícia ellen - Az otthonszüléseket levezető szülésznő keresetével csak saját magát hazudtolta meg

A PS pert nyert Márki-Zayné Vincze Felícia ellen - Az otthonszüléseket levezető szülésznő keresetével csak saját magát hazudtolta meg

Első fokon elveszítette a szerkesztőségünk ellen indított sajtóhelyreigazítási pert Márki-Zayné Vincze Felícia. A hódmezővásárhelyi álfüggetlen polgármester felesége azt sérelmezte, hogy a szégyenpad.com portál feltáró riportja nyomán megírtuk: éveken át úgy vezetett le intézményen kívüli, azaz otthonszüléseket, hogy Amerikában szerzett diplomája még nem volt honosítva, és az ehhez szükséges ÁNTSZ-engedélynek sem volt a birtokában. Márki-Zayné azzal próbálta kimagyarázni magát és valótlannak beállítani a puszta tényeket, hogy arra hivatkozott: már folyamatban volt szülésznői tevékenységének engedélyezése, és addig, amíg még nem volt annak birtokában, csak dúlaként segítette a szülő anyákat. A Márki-Zay házaspár a szülészorvosok, illetve a kórházi szülés lejáratására szerveződő alternatív mozgalom úttörői Magyarországon. Cégük, a Te Szülésed - amelyben Vincze Felícia szülésznői státuszban dolgozik, az ügyvezető pedig a férje -, elsőként kapta meg az engedélyt otthonszülések lebonyolítására, szigorú szabályok betartása mellett, 2011 végén. Csakhogy Márki-Zayné már 2010-ben hatalmas orvosi táskával járt a kismamákhoz, benne milliós eszközökkel, többek közt gátvágáshoz. Napjainkban, amikor a K-vitamin-üggyel kezdődő, egyre hangosabb botrányai után bíróságon próbálja meghazudtolni a múltját feltáró sajtótermékeket, valójában saját magát, saját korábbi kijelentéseit hazudtolja meg.

A helyreigazítási perben két okra hivatkozva kértük Márk-Zayék keresetének elutasítását. Egyfelől azért, mert az olyan formai hibákat tartalmazott, ami kizárja az érdemi bírálatát. Másodsorban arra hivatkoztunk, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fellelhető nyilvános és hivatalos adatai szerint Márki-Zayné Vincze Felícia 2011. november 4-e óta rendelkezik érvényes működési engedéllyel, mint szülésznő.Az intézeten kívüli szülések levezetéséhez előírt ÁNTSZ-engedély kibocsátásának dátuma pedig 2012. március 12. Tehát ezt megelőzően minden egyes alkalommal, amikor otthonszülést vezetett le, engedély nélkül tette azt. Márpedig saját cégük, a Te Szülésed Kft. már törölt honlapjának fórumbejegyzései, valamint a Mi Szülésünk blog, amit pedig zárttá tettek azóta, számtalan ilyen esetről árulkodik.

De még csak nem is muszáj a Felíciával szülő anyukák bejegyzéseire hivatkoznunk, ha bizonyítani akarjuk a vitathatatlant. Elég saját korábbi szavait, nyilatkozatait előásni a feledés homályából, hogy egykori önmaga mondjon ellent a most hírnevét - de még inkább férje közéleti szerepét - féltve pereskedő Márki-Zayné Vincze Felíciával.

2012 májusában "Áttörés az otthon szülésben, megszületett az első "legális" baba" címmel jelent meg egy cikk a hvg.hu-n. Ebben arról a sajtótájékoztatóról számolnak be, ahol Vincze Felícia és Lukács Judit bábák bejelentették, hogy egy évvel az otthonszülést engedélyező és szabályozó törvény után március 12-én kapta kézhez működési engedélyét A Te Szülésed Intézeten Kívüli Ellátást Nyújtó Kft., amelynek birtokában legálisan közreműködhetnek intézményen kívüli szülésnél. Sőt, már meg is született az első legális baba...

PestiSracok facebook image

Vincze Felícia a cikk tanúsága szerint úgy fogalmazott:

E beismerő vallomás mellett azt is mondta, hogy mostantól nem kell attól tartaniuk, hogy a bulvárlapok címlapjára kerülnek, ha levezetnek egy otthonszülést. De ez legalább engedélye megszerzése után hangzott el, még ha a múltba is mutat vissza, amire a jelek szerint akkor még büszke volt.

Azonban ennél jóval korábbi, 2010-es riportot is találtunk, méghozzá a TV2 archívumában. A Naplóban Hadas Kriszta készített anyagot az akkor kezdődő Geréb-per kapcsán az otthonszülést övező vitákról. A riport egyik megszólalója Vincze Felícia volt - aki az ötödik percnél szólal meg az adásban, miközben több milliós felszerelését mutogatja: gátvarrók, lélegeztetőgép, szívhangmérő, infúziók.

Ha igaz lenne, amit Vincze Felícia a keresetében bizonygat - vagyis hogy engedélyei megszerzése előtt csak dúlaként tevékenykedett -, akkor sem gátvarróra, sem hasonló orvosi eszközökre nem lett volna szüksége. A dúla ugyanis lelki támogatást nyújt a kismamának a szüléshez.

Ha szakportálokat hívunk segítségül a dúla feladat- és hatásköre tisztázására, világos íránymutatást találunk:

A sajtóhelyreigazítás ügyében folyt szerdai perben a bíró azonban már az első ponton elkaszálta a Márki-Zay keresetét. Kiderült, hogy az eljárásjogi szempontból hibás, így alkalmatlan az érdemi vizsgálatra. Vincze Felícia korábbi nyilatkozatait így nem is kellett górcső alá venni.

Márki-Zayné Vincze Felícia szülésznői tevékenysége két olyan csecsemő kapcsán került a fókuszba, akiknek súlyos emberi hibák, mulasztások okán igencsak rövidke élet adatott. Mindkettőjüket Márki-Zayné segítette a világra, otthonszülés keretében.

Endre 7 hetesen halt meg, agyvérzésben, amelyhez hozzájárult, hogy a kicsi nem kapta meg születése után a kötelezően előírt, korai vérzékenységet megelőző K-vitamint. A hírhedt agárdi fényevő szülők kisfiát, Benjámint is Vincze Felícia segítette világra, pedig Agárdtól 265 kilométerre lakott; onnan indult, amikor megkezdődtek az anyánál a szülési fájások. Benjámin sem kapott oltásokat, kóros súlyvesztését a gyermekorvos is végignézte anélkül, hogy bármit tett volna. Mile Gabriellát, aki mellesleg Endre baba háziorvosa is volt, 2016-ban foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért két év börtönre ítélték, egy évre felfüggesztve.

2015 februárjában, Hódmezővásárhelyen otthonszülés közben halt meg egy baba. 60 percen át próbálták újraéleszteni, hiába. Azt az otthonszülést is Vincze Felícia vezette le.

Vezető kép: National Geographic

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.