engedély
Újabb fake news, és újabb támadássorozat indult a keleti beruházók ellen
A közelmúltban a CATL, a Samsung SDI, valamint az EVE Power beruházásai kapcsán is olyan cikkek jelentek meg a hazai sajtóban, amely szerint a beruházók engedélyek nélkül üzemelhetnek és toborozhatnak. Mindez természetesen most sem állja ki a valóság próbáját -írja Facebook-bejegyzésében Joó István.Több jogszabályt is megszeghetett Tordai a parasztháznak álcázott budai luxusvillája építkezésével
Tordai Bence kezeiben jó helyen lehet a jogalkotás, ha még annak értelmezése sem sikerül: bár a párbeszédes politikus váltig állítja, semmiféle bejelentési kötelezettséggel nem járt volna a napokban nagy port kavaró villájának építése, valójában világosan kimondja a vonatkozó kormányrendelet, hogy Tordai nem mond igazat. A PestiSrácok.hu azt is kiderítette továbbá, hogy a politikusnak jó oka volt sunnyogni a hatóságok előtt, hiszen így az építési szabályok szerint lakhatási engedélyt sem kaphat az új villára, a kerület építési előírásai miatt. Tordai szerint nem volt építkezés, a jogszabály szerint meg igen. Kinek higgyünk?Szijjártó: újabb, mérföldkőnek számító előrelépés a paksi bővítés engedélyezési folyamatában (videó!)
Újabb, mérföldkőnek számító előrelépés történt a paksi bővítés engedélyezési folyamatában, ugyanis az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megadta a nukleáris biztonság szempontjából gyakorlatilag legfontosabb engedélyt - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.Texasban már sem engedély, sem képzés nem kell kézi lőfegyverek viseléséhez
Sem engedély, sem pedig előzetes képzés nem kell kézi lőfegyverek viseléséhez Texasban szeptember elsejétől, miután szerdán aláírta az erről szóló törvényt Greg Abbott, az amerikai tagállam kormányzója.Kínában újra engedélyezik a három gyermek vállalását családonként
Kínában engedélyezik a három gyermek vállalását családonként, eltörölve az eddig érvényben lévő korlátozást, amelynek értelmében a népesség jelentős részét alkotó han kínai szülőpároknak csak két gyerekük lehetett. A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az országot irányító Kínai Kommunista Párt végrehajtó testületének központi bizottsága a Hszi Csin-ping kínai elnök vezette, hétfői ülésén hozta meg a harmadik gyermek vállalását támogató határozatot. A döntést azzal indokolták, hogy a megfelelő támogató intézkedések mellett ez hozzájárul majd a kínai népesség összetételének javításához, választ ad az öregedő társadalom problémájára és ennek köszönhetően az ország megőrzi az emberi erőforrás terén élvezett előnyeit.Benyújtották az uniós engedélykérelmet a Johnson & Johnson oltóanyagára
A Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat benyújtotta kedden az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagának engedélyeztetési kérelmét.A PS pert nyert Márki-Zayné Vincze Felícia ellen - Az otthonszüléseket levezető szülésznő keresetével csak saját magát hazudtolta meg
Első fokon elveszítette a szerkesztőségünk ellen indított sajtóhelyreigazítási pert Márki-Zayné Vincze Felícia. A hódmezővásárhelyi álfüggetlen polgármester felesége azt sérelmezte, hogy a szégyenpad.com portál feltáró riportja nyomán megírtuk: éveken át úgy vezetett le intézményen kívüli, azaz otthonszüléseket, hogy Amerikában szerzett diplomája még nem volt honosítva, és az ehhez szükséges ÁNTSZ-engedélynek sem volt a birtokában. Márki-Zayné azzal próbálta kimagyarázni magát és valótlannak beállítani a puszta tényeket, hogy arra hivatkozott: már folyamatban volt szülésznői tevékenységének engedélyezése, és addig, amíg még nem volt annak birtokában, csak dúlaként segítette a szülő anyákat. A Márki-Zay házaspár a szülészorvosok, illetve a kórházi szülés lejáratására szerveződő alternatív mozgalom úttörői Magyarországon. Cégük, a Te Szülésed - amelyben Vincze Felícia szülésznői státuszban dolgozik, az ügyvezető pedig a férje -, elsőként kapta meg az engedélyt otthonszülések lebonyolítására, szigorú szabályok betartása mellett, 2011 végén. Csakhogy Márki-Zayné már 2010-ben hatalmas orvosi táskával járt a kismamákhoz, benne milliós eszközökkel, többek közt gátvágáshoz. Napjainkban, amikor a K-vitamin-üggyel kezdődő, egyre hangosabb botrányai után bíróságon próbálja meghazudtolni a múltját feltáró sajtótermékeket, valójában saját magát, saját korábbi kijelentéseit hazudtolja meg.Ajánljuk még