maróth miklós
Maróth Miklós: Hiába, a tolerancia világbajnokai lettünk
A Polgárok Háza Európa védelmében című előadássorozatának második állomásán Maróth Miklós Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezetőjébenkiemelte, hogy az iszlámban nincs központi tanítóhivatal, a vallás értelmezése egyénileg történik. Látott olyan felvételt az Iszlám Állam tevékenységéről, amelyben egy fegyveres teherautókat állított meg, kiszállította a sofőröket és megkérdezte, a reggeli imában hány leborulás van? Az egyik hármat mondott, a másik négyet, erre lelőtték őket, ugyanis kettő lett volna a helyes válasz. Nagyon kevés ismerettel rendelkeznek tehát a saját vallásukról, s nem az istenükkel való kapcsolatuk problémás, hanem maga a kultúra, amely ezen a talajon létrejött.Maróth Miklós: Európa eleve vesztes pozícióból indul a Balkánon
Európa eleve vesztes pozícióból indul a Balkánon, ahol jobbára lenézik a nyugati kultúrát - mondta Maróth Miklós akadémikus A vallás szerepe a politika alakításában című konferencián Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) kedden.Maróth: A kormány nem engedett a törököknek mecsetet építeni
Hiába a német szándék, Erdogan Törökországa már rég leválogatta a képzett menekülteket, és csak a képzetlenek jutnak el végül Európába – többek közt erről is beszélt Maróth Miklós akadémikus a csütörtöki Figyelőben megjelent interjúban, hozzátéve, ezért sem értelmezhető a bevándoroltatás, mint gazdaságélénkítő lehetőség. Arról is szólt, véleménye szerint reoszmanizáció folyik a Balkánon, ami Magyarországot is utolérte volna, de a kormány nem engedett a törököknek mecsetet építeni.Maróth Miklós: Európa erkölcsi értelemben is gyenge
Az európai társadalmakban élő muszlimok jó részének halvány fogalma sincs arról, mit ír elő a vallása, csak babonaszintű ismereteik vannak, amelyekhez viszont ragaszkodnak - nyilatkozta a PolgárPortálnak Maróth Miklós. A Széchenyi-díjas klasszika-filológus interjújában hangsúlyozta, Európa valóban gyenge, erkölcsi tekintetben is. Az egyetemi tanárt korábban a PestiSrácok.hu is faggatta, akkor Maróth arról beszélt, hogy a világ egy sosem látott kiáramlásnak és modern népvándorlásnak lehet szemtanúja, ami véleménye szerint azzal indokolható, hogy egyszerűen elfogyott a föld.Iszlamizálódik Európa? - A magyarok szerint uniós utópia a muszlimok beilleszkedése
A magyarokban félelmet kelt az iszlám, de elsősorban nem mint vallás. A félelem oka egyfelől a radikális iszlám egész iszlám vallásra gyakorolt hatása. Másrészt, hogy a muszlim közösségeket csak kevesen tartják integrálhatónak Európában az egyértelmű kulturális különbségek miatt - ez derült ki a Nézőpont Intézet legújabb felméréséből. A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, az európaiak elsősorban a saját identitásukban nem bíznak már, holott szükség lenne egyértelművé tenni azokat a kulturális normákat, elvárásokat, amelyek az együttélés alapfeltételei. A portálunknak megszólaló elemző szerint ugyanakkor az is látszik, bár rossz a muszlimok megítélése hazánkban, de ez elsősorban az aktuális világpolitikai események hatásával lehet összefüggésben.Ajánljuk még