marton zsolt
Az árulás bére: havi félmilliót fizet Szombathely ellenzéki polgármestere az áruló ex-fideszesnek
Havi 500 ezer forintot fizet a baloldali vezetésű szombathelyi városvezetés a korábbi jobboldali, majd a Fidesszel szembeforduló volt alpolgármesternek azért, hogy hetente négy alkalommal "cookingshowt", látványfőzést tartson a helyi vásárcsarnokban. A szerződést közérdekű adatigénylés során kutatta ki dr. Németh-Szendrő Tamás, aki korábban az ex-szoci önkormányzati képviselő, ügyvéd Czeglédy Csaba barátja volt, de amióta összekaptak, most épp a baloldali városvezetőket üti. Szendrő-Németh egy blogot is indított: sorozatban mutatja be, hogyan szórják az MSZP-s Nemény András polgármester és elvtárai a közpénzt, saját haverjaik, családtagjaik, na meg az ex-fideszes árulók kifizetésére. A most általa közzétett, 2020. március 1-jén kelt szerződés szerint Marton Zsolt, egykori fideszes alpolgármester, aki a tavaly őszi választáson a Fidesz jelöltjével szemben indult el az egyik körzetben, kiválóan keres a szombathelyi adófizetők pénzéből egy kis nyilvános főzőcskéért. A legszebb az egészben, hogy miközben szerződése szerint a vásárcsarnokban kapható helyi termékek népszerűsítése lenne a feladata, és hogy ötleteket adjon, mi minden finomat főzhetnének belőle, a program kommunikálására használt Facebook-oldalán az elmúlt hónapokban egyetlen posztot sem szentelt a helyi termékeknek, viszont büszkélkedett azzal, hogy mely külföldi érdekeltségű multiknál vásárolt olcsón.