Pesti Srácok

Erdő Péter: a család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenni

null

A család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenni – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek péntek este Budapesten, a Ferenc pápa által meghirdetett családok éve megnyitóján. Ferenc pápa az Amoris laetitia (szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének ötödik évfordulójára hirdette meg a családok évét. A rendezvénysorozat magyarországi, a koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott megnyitó szentmiséjén Erdő Péter azért imádkozott, hogy Isten áldja meg a családokat, és adjon nekik erőt a jelenlegi nehéz helyzetben.

– fogalmazott a bíboros.

Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense homíliájában Szent Józsefről és az apák családban betöltött szerepéről beszélt:

PestiSracok facebook image

A váci megyés püspök kiemelte: a család évében fontos tudatosítani magunkban, hogy a család társadalmi létünk alapvető egysége, és – ahogy Ferenc pápa fogalmaz – a férfi és a nő, az apa és az anya a teremtő Isten szeretetének munkatársai.

A misén felolvasták a családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjét. Novák Katalin ebben hangsúlyozta, hogy a családok mindig számíthattak a keresztény egyházak szolgálatára és a családszervezetek közösséget teremtő erejére. A miniszter megtisztelő lehetőségnek nevezte, hogy a kormánynak része lehet ebben az építkezésben a családokat védő jogszabályok megalkotásával, a szükséges anyagi források megteremtésével és a családközpontú élet feltételeinek biztosításával. Meglátása szerint a hagyományos család, amely a keresztény élet és kultúra alapköve, ma támadások kereszttüzében áll; romboló erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák, a közösségeket tönkretegyék, a fiatalokat eltántorítsák a gyermekvállalástól.

– tette hozzá Novák Katalin.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára üzenetében úgy fogalmazott:

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány az elmúlt tizenegy évben számtalan intézkedéssel segítette a családokat, a házasságra készülőket és a gyermekre vágyókat. Az intézkedéseknek számos eredménye van, példaként említve, hogy 2010 óta több mint nyolcvan százalékkal nőtt a házasságok száma, és egyre több pár vállal gyereket. A válások száma huszonhét százalékkal, az abortuszok száma pedig több mint a felére csökkent. Kiemelte, hogy ezek az örömteli változások csak az egyházak segítségével valósulhattak meg. Éppen ezért a kormány továbbra is számít az egyházak lelki, hitéleti tevékenységére, mint ahogy az egyházak, egyházi közösségek is számíthatnak a kormányra.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke azt írta: felmérhetetlenül fontos, hogy egy olyan korban, amely tele van kérdőjelekkel, a családok éve meghirdetésével a katolikus egyház bizonyosságként állítja a családot minden ember elé.

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.