Pesti Srácok

Az árulás bére: havi félmilliót fizet Szombathely ellenzéki polgármestere az áruló ex-fideszesnek

Az árulás bére: havi félmilliót fizet Szombathely ellenzéki polgármestere az áruló ex-fideszesnek

Havi 500 ezer forintot fizet a baloldali vezetésű szombathelyi városvezetés a korábbi jobboldali, majd a Fidesszel szembeforduló volt alpolgármesternek azért, hogy hetente négy alkalommal "cookingshowt", látványfőzést tartson a helyi vásárcsarnokban. A szerződést közérdekű adatigénylés során kutatta ki dr. Németh-Szendrő Tamás, aki korábban az ex-szoci önkormányzati képviselő, ügyvéd Czeglédy Csaba barátja volt, de amióta összekaptak, most épp a baloldali városvezetőket üti. Szendrő-Németh egy blogot is indított: sorozatban mutatja be, hogyan szórják az MSZP-s Nemény András polgármester és elvtárai a közpénzt, saját haverjaik, családtagjaik, na meg az ex-fideszes árulók kifizetésére. A most általa közzétett, 2020. március 1-jén kelt szerződés szerint Marton Zsolt, egykori fideszes alpolgármester, aki a tavaly őszi választáson a Fidesz jelöltjével szemben indult el az egyik körzetben, kiválóan keres a szombathelyi adófizetők pénzéből egy kis nyilvános főzőcskéért. A legszebb az egészben, hogy miközben szerződése szerint a vásárcsarnokban kapható helyi termékek népszerűsítése lenne a feladata, és hogy ötleteket adjon, mi minden finomat főzhetnének belőle, a program kommunikálására használt Facebook-oldalán az elmúlt hónapokban egyetlen posztot sem szentelt a helyi termékeknek, viszont büszkélkedett azzal, hogy mely külföldi érdekeltségű multiknál vásárolt olcsón.

"Tudta? Havi félmilliót lehet keresni a piacon SHOWCOOKINGGAL és KOORDINÁCIÓVAL, AVAGY A KÖZPÉNZ ÍZE!" – ezzel a címmel tett közzé egy videobejegyzést a legnagyobb videómegosztó portálon, valamint hozzá kapcsolódóan egy Facebook-posztot is dr. Szendrő-Németh Tamás.

Hogy ki az a Szendrő-Németh Tamás, az is megér pár gondolatot. A férfi, aki most éppen igazságosztó, néphangja színben szerepel, korábban Czeglédy Csaba jóbarátja volt. Olyannyira, hogy még futóversenyt is rendezett "Szabadítsuk ki Csabát!" mottóval. Hogy mi történhetett azután, hogy most ilyen látványosan szembeszállt azzal a helyi hatalommal, amelyiknek Czeglédy is tagja, azt nem tudni pontosan. Hiába kérdeztük erről, és tényfeltárásai motivációiról, azt mondta, hogy a PestiSrácoknak biztosan nem fog nyilatkozni.

PestiSracok facebook image

Marad tehát az, amit nyilvánosan a blogjain is megosztott, és az sem kevés. Közérdekű adatigénylésekkel, közzétett szerződésekkel mutatta be az elmúlt hetekben, hogy Nemény András és csapata kinek is méri bő kézzel a közpénzt: önkormányzati képviselők feleségeinek, az Ungár Péter-féle helyi propagandalap, az Úgytudjuk.hu főszerkesztőjének, Farkas Bazsinak – de ezekről majd később.

A Marton Zsolt-féle szerződés több szempontból is érdekes. Először is érdemes visszatekinteni a ma már gasztroguru korábbi politikai pályafutására, és aztán eltűnésére a szombathelyi közéletből.

2010 és 2014 között, amikor még a neves orvos, Puskás Tivadar volt a vasi város polgármestere, két alpolgármesterrel vezette a várost: egyikük volt Lazáry Viktor, a másik Marton Zsolt. A helyi közbeszéd szerint a polgármester rossz egészségi állapota miatt belső viszály, versengés kezdődött, ki lehetne Puskás doktor utódja. Hogy, hogy nem, ekkor készült a mai napig tisztázatlan körülmények között, 2013 őszén az a bizonyos videó, amelyen Lazáry Viktor alpolgármester látható, amint feltehetően kábítószert fogyaszt egy vitorláshajón. A felvételt ki más is kaphatta volna meg, mint Czeglédy Csaba, aki eleinte csak fenyegetőzött, hogy ha a birtokában lévő terhelő videó szereplője nem távozik önként (tudnia kell, miért), akkor közreadja a videót. A felvétel aztán bejárta a világhálót és kirobbant a hazai politika első nagy drogbotránya. Lazáry a drogügyet végül megúszta, az pedig a mai napig nem derült ki, hogy kik voltak akkor azon a bizonyos hajón. Az viszont köztudott volt, hogy kik szoktak együtt vitorlázgatni: a két alpolgármester, Lazáry és Marton Zsolt, a volt tanácsnok, Szakály Gábor, valamint az egyik szombathelyi szórakozóhely tulajdonosai. Ebből Marton sem csinált titkot. Olyannyira nem, hogy saját maga posztolt egyszer a fotót egy közös hajókázásról.

Az viszont homályban maradt, hogyan készült a videó, csak a sajtó találgatta, hogy fideszes belharc állhat a háttérben. Ha visszaemlékszünk a Borkai-botrányra, ott is belső ember kamerázott – itt sem lehetett nagyon másként...

Egy dolog tény: mindhárman, Lazáry, Marton és Szakály is eltűnt a politikai süllyesztőben, méghozzá rekordgyorsasággal. Lazáry rádiózni kezdett, Marton és Szakály a gasztronómiában találték meg számításaikat, közös éttermet nyitottak és együtt főzték az olasz tésztát. A Fidesz szombathelyi generációjának korábbi vezéralakja 2014-ben be is jelentette, hogy visszavonul, hiszen egyre sikeresebb a konyhapult mögött, fut a gasztroblogja, sőt, főzőshow-ja is lesz a helyi TV-ban. A nagy hátraarc azonban csak a következő önkormányzati választásig tartott.

Mit ad Isten, a 2019-es önkormányzati választási kampányban Marton éppen az egyik billegő körzetben jelent meg a színen, és a Pro Savaria Egyesület színeiben elindult képviselőjelöltként a Fidesz mai frakcióvezetőjével, Illés Károllyal szemben. Ugyan nem nyert, de a volt fideszes feltűnése a szavazólapon kellő zavart keltett a szavazókban ahhoz, hogy a Fidesz jelöltje bukja a mandátumot.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1372191539602473&set=pb.100004349193045.-2207520000..&type=3&theater

Mindezek fényében ugorjunk vissza az idén március 1-jén, az önkormányzati fenntartású vásárcsarnok és Marton Zsolt egyéni vállalkozó között köttetett szerződésre. Ahogy a közérdekű adatot igénylő Szendrő-Németh is megjegyezte a blogjában, sőt, a közérdekű adatigénylésben is, a csarnok honlapján semmi sem található a látványfőző show-król, és Martonnak is csak a Facebook-oldalán lehet némi információhoz jutni arról, mégis mi történt a szerződés teljesítése gyanánt.

Bár a megbízási szerződés szerint Marton feladata az lenne, hogy a vasi helyi termékeket népszerűsítse – azon belül értelemszerűen a vásárcsarnokban kapható élelmiszereket, és azokból főzzön –, posztjai arról árulkodnak, hogy sok helyen vásárolt alapanyagokat, főleg olcsó multiknál, helyi jellegzetességek helyett pedig hol kínai, hol indiai ételeket főzőcskézik. Szendrő még azt is megjegyezte, hogy Marton kizárólag az ő kutakodását, adatigénylését követően tett közzé a vásárcsarnok mellett pozitívan felszólaló posztot.

De Marton Zsolt még egy feladatot is kapott a vásárcsarnoktól: a "Ne cipekedj, Nagyi!" néven indult programot koordinálja, amelynek lényege, hogy a veszélyeztetett idős korosztálynak segítsenek házhoz vinni a vásárcsarnoki termékeket.

Az eddig nem derült ki, hogy erre milyen szerződése van, milyen javadalmazásért végzi a nemes feladatot, ahogy az sem, hogy a feladat csak úgy megtalálta, vagy azt esetleg hirdették, arra mások is pályázhattak. Mi ilyen álláshirdetést sehol sem találtunk.

Íme, a szerződés:

A vezető képen Molnár Miklós, a volt fideszes tanácsnok, aki a Fidesz jelöltjével szemben polgármester-jelöltként indult, és Marton, a volt fideszes alpolgármester, aki képviselőjelöltként segített kiütni volt pártja jelöltjét. Forrás: Facebook/Marton Zsolt

Helyreigazítás

A pestisracok.hu internetes hírportálon 2020.05.15. napján megjelent “Az árulás bére: havi félmilliót fizet Szombathely ellenzéki polgármestere az áruló ex-fideszesnek” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy dr. Szendrő-Németh Tamás korábban futóversenyt rendezett Czeglédy Csaba érdekében, “Szbadítsuk ki Csabát!” Mottóval, valamint, hogy azt követően kezdte kritizálni a szombathelyi baloldali városvezetést, hogy viszonya Czeglédy Csabával megromlott. Ezzel szemben a valóság az, hogy cikkünkben szereplő futóverseny a Vasi Vasember elnevezésű országos triatlonverseny volt, melyen dr. Szendrő-Németh Tamás versenyzőként vett részt, annak szervezésében nem vállalt szerepet, valamint hogy nevezett a célba érést követően emelte fel a “Justice for Csabi” feliratot, aminek a magyarra való fordítása nem a cikkben írt “Szabadítsuk ki Csabát”, hanem “Igazságot Csabinak” jelentéssel bír.”

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.