marxisták
4,8 millió forintos kártérítésre ítélték a PestiSrácok.hu-t, mert következtetéseket vontunk le Majtényi állambiztonsági aktáiból
Eddigi történetünket tekintve rekordösszegű kártérítést rótt ki a PestiSrácok.hu-ra a Fővárosi Törvényszék sokat kritizált bírája, Bérczes Renáta a Majtényi László maoista, szélsőbaloldali múltját és állambiztonsági aktáit taglaló cikksorozatunk miatt. A nem jogerős, elképesztő indokolással ellátott döntés szerint 4,8 millió forintot és a perköltséget kell megfizetnünk a baloldal 2017-es államfőjelöltjének, a magyarországi Soros-hálózat egyik vezéralakjának, azaz Majtényi Lászlónak és feleségének, mert Mező Gábor A hálózat című rovatában olyan következtetéseket vont le a kommunista titkosszolgálat irataiból, amiket nem kellett volna. Ugyanez a bíró – számos vitatott ítélete mellett – egy ízben megállapította, hogy Majtényi harcostársának, a „fütyülős” Juhász Péternek joga van Rogán Antalt bűnözőnek nevezni, akkor is, ha ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Nekünk tehát következtetnünk sem szabad, a liberálisok ellenben kedvükre hazudozhatnak is.Mi nem az emberiséget, hanem a mellettünk álló embert szeretjük karácsonykor
Az emberiséget nem lehet szeretni, hisz az emberiség nem ül le melléd a karácsonyi asztalhoz vacsorázni. De az emberiség sem szeret téged, hisz sosem állt ki melletted, ahogy most sem ölel át téged a karácsonyfa előtt. Azt az embert lehet csak és kizárólag valóban szeretni, aki melletted áll. Igen, most is ott van, hozzá tudsz szólni, érted és ő is ért téged. Család, barát vagy magyar – akivel együtt töltöd a karácsonyt. Az emberiség szeretetét hagyjuk meg a marxistáknak, a liberálisoknak, vagy az egész földkerekségbe szerelmes progresszív-részegeskedőknek, mi pedig szeressük csak tovább a sajátjainkat! A magyarokat, a háznépünket, a családunkat. A karácsony igazán jó alkalom erre!Dezse Balázs: Donáth Annának advent első vasárnapján is a padlássöprés és a Gulag jár a fejében?
Úgy tűnik, Donáth Annának advent első vasárnapján is a padlások kisöprése, a magyar emberek Dunába lövetése jár a fejében. Ugyan nem mondja ki ilyen nyíltan (még), de soha nem is határolódott el a jobboldali embereket halálosan megfenyegetőktől. Volt itt már platós IFA, lámpavas, koronavírussal megfertőzés, de már földönfutóvá is akartak tenni minket, a jobboldali nőket pedig előszeretettel kurvázták le burkoltan, nem akarok neveket említeni, de nevezzük Pikónak meg Lattmannak őket – írja Dezse Balázs a Facebookon.Ajánljuk még