Pesti Srácok

Dezse Balázs: Donáth Annának advent első vasárnapján is a padlássöprés és a Gulag jár a fejében?

null

Úgy tűnik, Donáth Annának advent első vasárnapján is a padlások kisöprése, a magyar emberek Dunába lövetése jár a fejében. Ugyan nem mondja ki ilyen nyíltan (még), de soha nem is határolódott el a jobboldali embereket halálosan megfenyegetőktől. Volt itt már platós IFA, lámpavas, koronavírussal megfertőzés, de már földönfutóvá is akartak tenni minket, a jobboldali nőket pedig előszeretettel kurvázták le burkoltan, nem akarok neveket említeni, de nevezzük Pikónak meg Lattmannak őket – írja Dezse Balázs a Facebookon.

Kollégánk a Facebook-oldalán kifejtette: soha nem nyíltan és agresszívan kezdődik az ilyesmi, "Donáth még csak bezárna, megszüntetne, fölszámolna, átalakítana és korlátozna, ez pedig nem felháborító, hanem egyenesen ijesztő". Mint közismert, Donáth Anna nagyapja, Donáth Ferenc az MKP Központi Vezetőségének tagja, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, az MKP Központi Vezetősége falusi osztályának vezetője, majd a Főtitkársági Iroda (Rákosi Mátyás közvetlen munkatársa) vezetője volt a diktatúra legsötétebb éveiben. Ugyan a kommunisták közötti szokásos belső leszámolások során többször börtönbe került, iszonyatos bűnök felelőse mindenképpen. Az ő leszármazottainak semmiképpen sem "illendő" Rákosi elvtárs stílusában fenyegetni a politikai ellenfeleket.

Donáth Anna advent első vasárnapján az első gyertya meggyújtása helyett a Facebookon adott hangot annak, hogy megbüntetné a kormánnyal egyetértő médiumokat és munkatársakat. A momentumos marxista látszólag egy Azonnali-cikk miatt kezdett hisztizni, valójában azonban tudjuk: az zavarja őket, hogy hazánk ellenáll Brüsszel zsarolásának, a kormány nem teszi ki a parlamentre a szivárványos zászlót és Orbán Viktor nem támogatja azt, hogy 4 éves gyerekeket küldjünk nemátalakító hormonkezelésre.

PestiSracok facebook image

– fenyegetőzött a Momentum EP-képviselője, olyan stílusban, mint akinek Rákosi és Sztálin beszédeit olvasták fel esti meseként gyermekkorában.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.