mávinform
Halálos vonatbaleset történt a Kőér utcai vasúti átjárónál
A Mávinform közleménye szerint halálra gázolt egy embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra tartó sebesvonat Kőbányán, a Kőér utcai vasúti átjárónál.Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon
A Mávinform vasárnap délutáni közleménye szerint nagyjából tizenöt–húsz perces késésekre kell készülni a korábban történt halálos gázolás miatt a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon.Vonattal ütközött egy autó Siófoknál
Vonattal ütközött egy autó szombaton Siófokon, egy ember súlyosan megsérült, a baleset miatt jelentősen hosszabb a menetidő a dél-balatoni vasútvonalon – tájékoztatott a Mávinform. A balesetben egy ember súlyosan megsérült.Két komoly vonatbaleset is történt ma Magyarországon
Meghalt annak a traktornak a vezetője, amely két vonattal is ütközött kedden Újfehértónál, egy vasúti átjáróban. A Mávinform azt közölte, hogy az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint meghalt annak a kisteherautónak a vezetője is, amely ugyancsak vonatnak ütközött kedden az ináncsi vasúti átjáróbanHalálra gázolt a vonat egy embert Ferihegynél
Halálra gázolt a vonat egy embert Vecsés és Ferihegy állomás között csütörtök este – közölte a Mávinform a honlapján. A tájékoztatás szerint a Vecsésről 18.33-kor a budapesti Nyugati pályaudvarra induló S50-es vonat ütött el egy embert, aki a balesetben meghalt.Befejezték a műszaki mentést a Nyugati pályaudvaron
A Mávinform tájékoztatása szerint befejeződött a műszaki mentés a Nyugati pályaudvaron. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a csütörtök délelőtti órákban kisiklott egy motorvonat.Kisiklott egy vonat a Nyugati pályaudvaron, késésekre kell készülni több vonalon
A Nyugati pályaudvaron egy tengellyel lelépett a sínekről egy szerelvényvonat csütörtök reggel, emiatt a pályaudvar vonatforgalmában, valamint a nyíregyházi, lajosmizsei és szegedi vonalon korlátozások lesznek. A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják a 3-as metrón és a 3-as metrópótlón Újpest-városkapu és a Nyugati pályaudvar között, valamint a 14-es villamoson Angyalföld vasútállomás és a Lehel tér metróállomás között – közölte a Mávinform.Lezárják a Keleti pályaudvar alagsorát
A Keleti pályaudvaron március 23-án déltől lezárják az alagsort, valamint a metrószintről a vágánycsarnokba vezető lépcsőt az utascentrum hamarosan kezdődő építésének előkészületéhez kapcsolódóan. A Mávinform tájékoztatása szerint a peronszint a Baross tér felőli főbejáraton, valamint a Thököly út, illetve a Kerepesi út felőli bejáratokon közelíthető meg.Ajánljuk még