medgyessy péter
Vesztegetés, befolyással üzérkedés – Medgyessyt nevesíti is az OLAF-jelentés
Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, Budapest 2010 előtti vezetését és az Alstomot nevezi meg érintettként az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése, amelyet a 4-es metró beruházása kapcsán készítettek. A dokumentum szerint a föltárt tények a magyar jogszabályok szerint vesztegetés és befolyással üzérkedés gyanúját vethetik föl. Puch László volt MSZP-s pártpénztárnok egyik cége is felbukkan az anyagban.Medgyessy nem érti az OLAF gyanúsítását, hiszen rosszban volt Gyurcsányékkal
Rosszban volt Gyurcsánnyal és az SZDSZ-esekkel, ezért „kívül esik minden racionalitáson”, hogy ráhatása lett volna az Alstom-szerződésekre – nyilatkozta Medgyessy Péter ex-miniszterelnök az Index-hu-nak. Emlékezetes, a most nyilvánosságra került OLAF-jelentés fedlapján Budapest önkormányzatát, az Alstomot és Medgyessy Pétert nevezte meg a csalás elleni hivatal a korrupcióban érintett feleknek.Egyértelmű Gyurcsányék és Demszkyék felelőssége a 4-es metró gigalopásában
A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb korrupciós botránya a 4-es metró építése – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Hollik István a pénteken nyilvánosságra hozott OLAF-jelentés alapján. A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerint minél többet tudunk a jelentésről, annál felháborítóbb az egész. Szerinte egyértelmű a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány, valamint a Demszky-féle fővárosi vezetés felelőssége.Nyilvános az OLAF-jelentés - Medgyessy Péter is az érintettek között
A magyar kormány nyilvánosságra hozta az uniós csalás elleni hivatal szervezet, az OLAF jelentését a 4-es metró beruházásáról. A jelentés itt érhető el bárki számára. A jelentés fedőlapján érintettként a fővárosi önkormányzatot, az Alstomot és Medgyessy Pétert nevezik meg.Vona: A Jobbik leváltja a XX. századot MSZP-stül, fideszestül egyaránt
Úgy tűnik, a baloldali pártoknak szükségük van ránk, hogy erősnek érezzék magukat, de nekünk nincs szükségünk rájuk – írta a közösségi oldalon megjelent bejegyzésében Vona Gábor, arra reagálva, hogy korábban Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök a Jobbik és a baloldal összefogását szorgalmazta.Medgyessy szerint össze kell állni a Jobbikkal, csak így válthatják le Orbánt
Medgyessy Péter volt miniszterelnök meglepő ötlettel állt elő a regnáló kormány leváltásának érdekében. A politikus szerint Orbán Viktor csak akkor győzhető le, ha három párt - az MSZP, a DK és a Jobbik – összefog. Medgyessy minderről az ATV Magánszféra című műsorában beszélt.Ajánljuk még