Pesti Srácok

Metró-panama: vizsgálóbizottságot állítana föl a Fidesz

null

A Fidesz kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés állítson fel egy vizsgálóbizottságot a 4-es metró beruházása körüli korrupciós ügyek feltárására. Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján egyértelműen a rendszerváltás utáni legnagyobb korrupciós ügynek nevezte a beruházást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése alapján.

A Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottsága dokumentumokkal, vizsgálatokkal, meghallgatásokkal jelentősen hozzájárulhat az ügy tisztázáshoz – emelte ki Hidvéghi Balázs. Hozzátette: az OLAF-jelentés alapján a 4-es metró építésének körülbelül harmadát lopták és csalták el, a felelősség pedig egyértelműen a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által vezetett szocialista-szabaddemokrata kormányokat, illetve a Demszky Gábor által vezetett ugyanilyen összetételű budapesti városvezetést terheli.

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, az említettek tevékenysége miatt Magyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnakaz okozott 166 milliárd forintos káron felül. A legfőbb kérdés, hogy hova lett „ez a temérdek pénz” – mondta Hidvéghi Balázs, aki szerint egy fővárosi vizsgálóbizottság ebből a szempontból is meggyorsíthatná a teljes tisztán látást. Kiemelte, fontos lenne tudni, hogy a korábbi városvezetésben milyen politikusok, tisztségviselők, milyen módon voltak érintettek ebben az ügyben.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Hidvéghi Balázs, aki kérdésekre válaszolva nem zárta ki, hogy a későbbiekben például parlamenti vizsgálóbizottságok is felállhatnak az ügyben.

Az OLAF-botrányról lapunk több összefoglaló cikket írt az elmúlt napokban, ezeket elolvashatja itt, itt, és itt.

Forrás: MTI. Vezető képünkön Hidvéghi Balázs látható, fotó: Fidesz.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.