médiabefolyás
Így irányítják a posztszovjet térségben a médiát
A külföldi érdekeltségű/befolyásoltságú média jelen van a posztszovjet térség államaiban is, sőt, gyakran a finanszírozók is ugyanazok, mint a magyarországi kormányellenes médiumok esetén – állapítja meg elemzésében a XXI. Század Intézet. Kitérnek arra is, hogy ennek a külföldi befolyásnak milyen szerepe van a Nyugat és Oroszország közötti elhidegülésben.Soros György eddigi élete során talán Indiát utálta a legjobban
Nem meglepő, hogy ahogyan számos országban, úgy Indiában is ott vannak Soros György szervezetei és azon dolgoznak, hogy beleszóljanak az ottani politikai helyzetbe. Teszik ezt főként a média irányításán keresztül, de a zavarkeltés is az egyik eszközük. Az OpIndia írása szerint Soros György eddigi élete során talán Indiát utálta a legjobban, a szintén befolyása alá tartozó nyugati sajtót pedig arra használta, hogy kritikákat fogalmazzanak meg az országról. A cikkel kapcsolatban Schmidt Mária a Látószög blogon úgy fogalmazott: Hiába, a recept mindenhol hasonló, a módszerek és a célok azonosak.Ajánljuk még










