Így irányítják a posztszovjet térségben a médiát
A külföldi érdekeltségű/befolyásoltságú média jelen van a posztszovjet térség államaiban is, sőt, gyakran a finanszírozók is ugyanazok, mint a magyarországi kormányellenes médiumok esetén – állapítja meg elemzésében a XXI. Század Intézet. Kitérnek arra is, hogy ennek a külföldi befolyásnak milyen szerepe van a Nyugat és Oroszország közötti elhidegülésben.
Elsőként a grúziai példát mutatták be, ahol a kormány önálló jegyzékben akarta regisztrálni a legalább 20 százalékban külföldről finanszírozott sajtótermékeket (valamint civil szervezeteket, illetve más, külföldről támogatott jogi és természetes személyeket). Ez az érintettek heves tiltakozását váltotta ki, a tüntetések pedig összecsapásokba, illetve a kormány – talán csak ideiglenes – meghátrálásába torkolltak. Míg a kormány arra hivatkozott, hogy a törvény az 1938 óta érvényben lévő amerikai törvényt (FARA) tekinti mintának, a javaslat bírálói egyenesen „orosz törvényként” hivatkoztak rá.
Az Eurasianet nevű, angol nyelvű, közép-ázsiai és kaukázusi ügyekkel foglalkozó hírportál egyenesen Far from FARA címmel számolt be a törvényről és elemezte annak amerikai jogszabálytól való eltéréseit. A cikk nagyvonalú állítása szerint „Grúziában a független és minőségi hírtartalmak minden szolgáltatója mögött külföldi támogatók állnak. Az ellenzéki gondolkodású újságok szintén kapnak támogatásokat külföldről.” E kijelentés „függetlensége” azonban vitatható, ha figyelembe vesszük, hogy a grúz média külföldi finanszírozói jórészt ugyanazok, akik az Eurasianet portált is fenntartják. A támogatók között a már jól megszokott módon megtalálható a Soros Györgyhöz köthető szervezetek is, de amerikai kormányzati szervet és a brit külügyet, na meg a Google-t is.
A külföldről támogatott médiumokat összeköti továbbá, hogy általában közösen lépnek fel a jelenlegi, oroszbarátsággal vádolt grúz kormány elleni tiltakozásokban. Grúziára megpróbálnak nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy keményebb álláspontot képviseljen Oroszországgal szemben. Grúzia a szankciókhoz sem csatlakozott, és gazdasági kapcsolatait is fenntartotta Moszkvával, miközben tízezrével fogadta be a sorozás elől emigráló orosz állampolgárokat. Ez a testtartás pedig hozzájárulhatott ahhoz, hogy Grúzia nem kapta meg az Európai Unió tagjelölti státuszát.
Orosz–fehérorosz emigránsmédia
A grúziainál jóval élesebb törésvonal mentén jelenik meg a külföldi finanszírozású média kérdése Fehéroroszországban és Oroszországban, főleg, mióta ezen országok Nyugattal való kapcsolata végérvényesen hidegháborús jellegűvé vált. A média külföldi kapcsolatai ezekben az országokban két, egymástól részben elkülöníthető, részben viszont összefonódó kategóriára oszthatók. Egyrészt vannak azok a médiumok, amelyek a nyugati médiafinanszírozás hagyományosnak tekinthető hálózatainak keretein belül jöttek létre, másrészt viszont az elmúlt évek eseményei következtében kialakult egy emigráns média is. Az első kategóriába tartozik például a Belsat TV, az Euroradio vagy épp a NEXTA. Utóbbiba pedig a Zerkalo.io, a Malanka Media, illetve a Meduza.
Ukrán médiafront
Az ukrajnai média világában sokáig hármas felosztást lehetett alkalmazni: a sajtó egy része a nyugati támogatói hálózatokhoz kötődött, egy – talán a legnagyobb része – az ukrán oligarchák „nyugatosabb”, de leginkább az aktuális helyzethez igazodó és részben azt a maga javára alakítani próbáló részéhez, egy harmadik csoport pedig azokhoz, akiket hagyományosan „oroszbarátnak” tekintettek az elmúlt években.
2021-től kezdődően ez a látkép azonban jelentősen átalakult. Volodimir Zelenszkij elnök szankciók bevezetésével számolta fel szinte a teljes „oroszbarátsággal” vádolt médiát. Így bezárták például az ukrán médiában gyakran Putyin komájaként emlegetett Viktor Medvedcsukhoz köthető három tévécsatornát (ZIK, News One, 112), de annak a Jevhenyij Murajevnek a tévéjét is (NAS), akivel kapcsolatban még a háború előtt felvetette a nyugati sajtó, hogy az oroszok őt ültetnék egy bábkormány élére győzelmük esetén.
A háború azonban az oroszbarátsággal nem vádolt oligarchikus médiát is súlyosan érintette. Rinat Ahmetov teljesen felszámolta médiabirodalmát, pedig hírcsatornája (Ukrajina 24) a fentebb említett konkurensek kiesésével a legnépszerűbbé vált, Petro Porosenko volt elnök tévéit egyszerűen kikapcsolták az országos sugárzásból, az összes többi hírcsatornát pedig egy egységes – és természetesen központilag ellenőrzött – hírfolyam közvetítésére kötelezték. Ukrajna hírtelevíziózása tehát teljesen az Elnöki Iroda ellenőrzése alá került, és az írott sajtó jelentős része is igazodik a központi állásponthoz.
Összességében a külföldről finanszírozott média összetett jelenség a posztszovjet térségben, a nagyhatalmi szembenállás mellett az oligarchikus érdekütközések is bonyolítják a viszonyokat, akár határokon átívelően is. A nyugati kormányzati és nemkormányzati/alapítványi támogatottságú hálózatok azonban az elmúlt években mind inkább a Washington és Moszkva közötti kiújult hidegháború egyik eszközévé váltak, amelyek Grúziában és még inkább Ukrajnában a nyomásgyakorlást és a kontroll fokozását szolgálják, Oroszország és Fehéroroszország viszonylatában viszont nem is titkolt módon a fennálló rendszerek megdöntésére törekednek.
Forrás: XXI. Század Intézet; Fotó: istockphoto
