médiatörvény
Elfogadták a külföldipropaganda-ellenes törvényt Lengyelországban – Az amerikai cégek kiborultak
A lengyel szejm elfogadta a külföldi részesedésű média működéséről szóló törvénymódosítást, a TVN tiltakozik. Az így megszavazott, a következő lépésben az államfő elé kerülő törvénymódosítás értelmében a külföldi cégek csakis akkor kaphatnának médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli jogi személyek részesedése bennük nem haladja meg a 49 százalékot.Jourová most a lengyel médiatörvény-tervezetbe üti bele az orrát
A lengyel médiatörvény tervezete negatív jelzést küld, a médiapluralizmust és a vélemények sokféleségét az erős demokráciák üdvözlik, nem pedig küzdenek ellene – írta csütörtöki Twitter-üzenetében Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos, azzal kapcsolatban, hogy a lengyel parlament alsóháza szerdán jóváhagyta a médiatörvény módosításait. Jourová hangsúlyozta, hogy az egész Európai Unióban szükség van egy médiaszabadságot biztosító törvényre, amely támogatja a jogállamiságot is.A lengyel szejm jóváhagyta a médiatörvény módosítását
Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását.A médiaszektorra vonatkozó lengyel törvényjavaslatok miatt aggódik az Európa Tanács
A Facebook kontra nemzeti szuverenitás vitájában ismét a megavállalat mellé állt az Európa Tanács. Dunja Mijatovic, az ET emberjogi biztosa levelet írt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek, amelyben kifejtette aggodalmát a reklámadó, illetve az internetes közösségi szólásszabadságot érintő lengyelországi törvényjavaslatok miatt.A Médiahatóság vizsgálhatja Baranyi Krisztina sajtócenzúrára vonatkozó törekvéseit
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálhatja, hogy összeegyeztethető-e a hatályos jogszabályokkal az a gyakorlat, amely szerint Ferencváros új polgármestere, Baranyi Krisztina személyesen vizsgálja meg a kerületi újságban megjelentetni kíván tartalmakat azok megjelenése előtt. Az eljárásra azután nyílik lehetőség, hogy a cenzúra gyanúja miatt Tényi István bejelentést tett a hatóságnál – tudta meg a PestiSrácok.hu.Ajánljuk még