megbetegedés
Egyetlen újabb esetet sem jelentettek a járvány kínai gócpontjának számító Vuhanból
Egyetlen újabb esetet sem jelentettek szerda éjfélig a járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhanból, ahonnan az új koronavírus terjedése tavaly év végén elindult. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlése szerint a járvány kitörése óta először Vuhan városában egy nap alatt egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak, miközben Hupej tartomány egyéb részeiről már egy hete nem adtak hírt új betegről.Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon (videó)
Két iráni állampolgárról derült ki, hogy koronavírussal fertőzöttek. Mindketten itt tanuló diákok, akiknek a vírustesztje pozitív lett – minderről rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be szerda délután Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, és Szlávik János, a Szent László Kórház osztályvezető főorvosa.Továbbra is rejtély a Kubában megbetegedett amerikai diplomaták rosszullétének oka
Nem sikerült megtalálni a Kubában rejtélyesen megbetegedett amerikai diplomaták egészségkárosodásának okát vagy okait - áll az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szerdán este nyilvánosságra hozott jelentésében. 2016 óta legalább 21 amerikai diplomata vagy családtagja betegedett meg Havannában. Eleinte úgynevezett akusztikus támadásra gyanakodtak, mert valamennyien különös hangokat hallottak, mielőtt megbetegedtek.Ajánljuk még












