megveretés
Négerekkel verette meg magát a fekete színész, majd azt hazudta, hogy Trump-szimpatizánsok hagyták helyben
Lassan már azt sem mondhatjuk, hogy hihetetlen történetet osztunk meg az olvasóval, hiszen egyre sűrűbben jelennek meg az alapvető emberi normáktól teljesen elütő anomáliák. Legutóbb az Egyesült Államokban borzolta a kedélyeket egy fekete, meleg színész, Jussie Smollett esete, akit jól helyben hagytak és leöntöttek hipóval; mindezt állítása szerint Donald Trump támogatói tették, akik Make America Great Again (Trump mottója) feliratú sapkákban támadták meg őt Chicagóban egyik éjjel. A haladó média egyből készpénznek vette az esetet, és hosszas sirámokat közölt arról, hogy Trump miatt micsoda rasszista világban élnek, ahol egy meleg fekete céltáblája lehet az elszabadult erőszaknak. A rasszista fertőbe azonban egy hangyányi hiba csúszott. Nemrégiben kiderült, hogy Smollett saját maga bérelte fel azokat, akik megverték; ezek az emberek ráadásul ugyancsak négerek voltak, mint ő. A fehérgyűlölő színész arra is képes volt, hogy megveresse magát, csak hogy bebizonyítsa, Trump és a fehérek a világ mételyei. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. A “szorongást” kifogásnak, az életképtelenséget szabadságnak értelmezik - Ők a “mocskos fideszező” generáció
Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.