mevlüt Çavuşoğlu
Szijjártó: a magyar–török együttműködés fejlesztése továbbra is a külpolitika fókuszában lesz
Magyarország és Törökország együttműködésének fejlesztése mindig is a külpolitika fókuszában volt, és ez nem változik ezután sem, amire garancia, hogy a magyar kormánypártok a választáson ismét elsöprő győzelmet arattak – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Ankarában.A kínai és a török külügyminiszter is gratulált Szijjártó Péternek a magyar választásokhoz
Vang Ji kínai és Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter is telefonon gratulált a magyar kormánypártok győzelméhez, melynek mértéke és jelentősége sok ezer kilométerrel odébb is világosan látszik – közölte Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, közösségi oldalán.Török külügyminiszter: az oroszok és az ukránok hatból négy ügyben már megegyeztek
Döntő fontosságú kérdésekben közeledett az orosz és az ukrán fél álláspontja – jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter vasárnap, a Hürriyet című török napilapban megjelent interjúban.Szijjártó: hazánk ellenáll a nyomásnak és az ellenzék követeléseinek, az energiaellátás szankcionálását el fogjuk kerülni
Magyarország energiaellátása jelenleg zavartalanul, menetrendszerűen, a megkötött szerződéseknek megfelelően történik. Ennek keretében naponta 10 millió köbméternyi földgáz érkezik délről a Törökország-Bulgária-Szerbia útvonalon keresztül - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon, azt követően, hogy Mevlüt Cavusoglu török kollégájával telefonon egyeztetett a földgázszállítások fenntartásának feltétlen szükségességéről.Szijjártó: az Európai Uniónak ki kell fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak
Az Európai Uniónak mielőbb ki kellene fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak az ott tartózkodó bevándorlók ellátásához, mivel Ankarának kiemelt szerepe van a kontinens védelmében – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter a Törökország–V4 (visegrádi négyek) keddi külügyminiszteri találkozó után.Üzentek a törökök az EU-nak: „egy kis pénzzel” már nem oldható meg a migráció
Az Európai Uniónak fel kell hagynia azzal a szemlélettel, hogy „egy kis pénzzel” meg tudja oldani a migrációs helyzetet, és Törökország feltartóztatja az illegális bevándorlókat – jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter Ankarában.Itt van, miről tárgyalt Orbán Viktor és Erdoğan a brüsszeli NATO-csúcs előtt
Megérkeztünk Brüsszelbe. Holnap NATO-csúcs, ma egyeztetés Erdoğan török elnökkel – írta Orbán Viktor a hivatalos Facebook-oldalán közzétett fényképhez, amelyen Recep Tayyip Erdoğan török államfővel látható.A magyar-török együttműködés erősítéséről tárgyalt Szijjártó
Szijjártó Péter Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Magyarországnak a biztonságpolitikai, az egészségvédelmi, a gazdasági és az energetikai érdekei is azt követelik meg, hogy folyamatosan erősítse az együttműködését Törökországgal.Ajánljuk még