meztelenség
VILÁGSZENZÁCIÓ! Ilyen még sosem történt azelőtt – Fiatal lányok pucérkodással hívták fel magukra a figyelmet egy focimeccsen (videó)
Argentína nyerte a labdarúgó-világbajnokságot, mielőtt azonban Lionel Messi átvette volna a világbajnoki címért járó kupát, a kamerák egy fiatal lányt rögzítettek, aki felsőjével integetett a győztes csapatnak. Ennek önmagában még nem lenne hírértéke, de a hölgy mindezt azzal a felsővel tette, amit pár másodperccel azelőtt még éppen viselt. A mutatványt követően mellette álló barátnője is beszállt az akcióba, ezzel börtönbüntetést kockáztatva. Tudniillik, a katari hatóság nem nézi jó szemmel az efféle mutatványokat (de attól még nézi).Meztelen Mikulás vár kicsiket és nagyokat Szentesen
Mi folyik itt Gyöngyösön Szentesen? Akár ezt a kérdést is fel lehetne tenni a Szentesi Sport- és Üdülőközpont legutóbbi plakátját látva, ahol Naturista Mikulás osztja majd a virgácsokat a rosszfiúknak és persze a lányoknak. A felhívás szerint várnak kicsiket és nagyokat egyaránt, ami igen érdekes felvetés egy naturista partira gondolva. Az önkormányzati intézményben tartandó meztelen buli komoly botrányt kavart a jobbikos polgármester által vezetett városban. Az üdülőközpont közben levette a plakátot, de a programot ettől függetlenül megtartják. Több kérdés is adódik, hiszen önkormányzati intézményben ehhez hasonló rendezvényt tartani kissé meredek, másrészt a nagyok és kicsik invitálása felvet egy újabb igen komoly problémát, hiszen kiskorúak invitálása egy meztelen buliba konkrétan bűncselekmény.Fontos kérdés ma Németországban, hogy topless vagy nem topless
A napokban jelent meg a hír a német sajtóban, hogy egy bizonyos Paulina Reineke-Rügge nevezetű szociáldemokrata képviselőnő azt kezdeményezi, hogy nemtől függetlenül mindenkinek legyen lehetősége arra, hogy kénye-kedve szerint ledobja magáról az uszodában a bikinifelsőt és így adja át magát a szabadság élvezetének. A topless-felhívásra azért kellett külön felhívni a figyelmet, mert a csúnya németeknél (és máshol is) van egy olyan „avítt” szabály, hogy a nőknek kötelező felül is eltakarni magukat ezeken a helyeken. Az egyébként leszbikus képviselőnő szerint viszont ez diszkriminatív, ezért azt javasolja, hogy mindenki, aki nőnek érzi magát, ledobhassa a jövőben a textilt odafentről. Ezzel viszont az egyébként az országban szép számban letelepedett muszlimok nem biztos, hogy egyet fognak érteni, ha viszont nem zavarja őket, akkor a dolognak más következménye lehet...Lukácsi Katalin meztelenül pózol a holokauszt emléknapján, az Index a baloldali beégést megpróbálja a kormányra kenni
“Meztelen képet posztolt magáról a volt KDNP-s aktivista” címmel közölt a nem létező, a soha nem is létezett (de ha létezett volna, akkor is bezáratta volna a kormány) Index, amiből már csak azért sincs másik, mert nincs is. Szóval csak a szokásos. A lap nem említi, hogy Lukácsi a Magyar Hang újságírója, hogy erősen kormányellenes aktivista és azt sem, hogy azért adták az írásuknak ezt a címet, mert Lukácsi a baloldalnak is ciki.Ajánljuk még