mi hazánk mozgalom
Bemutatta budai képviselőjelöltjeit a Mi Hazánk Mozgalom
A Mi Hazánk Mozgalom mind a 106 egyéni országgyűlési képviselői választókörzetben, így a budai körzetekben is önálló jelölteket indít a 2022-es országgyűlési választáson – jelentette ki vasárnap a párt alelnöke, amikor Budapesten bemutatta a párt budai jelöltjeit.Toroczkai László tüntetést szervez március tizenötödikére
Dr. Gődény nyomdokain haladva Toroczkai László is úgy érzi, hogy a koronavírus-járvány eddigi legveszélyesebb szakaszában, a tomboló harmadik hullám kellős közepén kell tömegrendezvényt hirdetnie. A Mi Hazánk elnöke ugyanis tüntetést szervez március 15-re a budapesti Vigadó tér elé, ahonnan a tervek szerint a Kossuth térre vonulnak majd át. Toroczkai László videójában elmondja: minden olyan magyar embert vár, akinek elege van a lezárásokból és az értelmetlen korlátozásokból.Toroczkai László lesz a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje
Toroczkai László pártelnök lesz a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon – jelentette be hétfőn Dúró Dóra elnökhelyettes, aki hangsúlyozta azt is, hogy mind a százhat egyéni körzetben állítanak jelöltet. Ezzel is jelezni kívánják, hogy szemben állnak az utóbbi harminc év politikájával, amit a nemzeti vagyon elherdálása és a szuverenitás visszaszorulása jellemzett - fűzte hozzá. A Mi Hazánk Mozgalom értékelése szerint a balliberális tömb kormányzása Magyarország gyors halálát, míg a Fidesz kormányzása Magyarország lassú halálát jelentené – mondta Dúró Dóra.Ellenzéki összeborulás: a Mi Hazánk Mozgalom nem kér Gyurcsány listájából
Megszületett a teljes ellenzéki összefogás – már a címe is Gyurcsány-szintű hazugság ennek a balliberális közleménynek, mely szerint "az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson", hiszen a Mi Hazánk Mozgalom harmadik utat kínál felelős ellenzékként, saját kormányfőjelöltet is állítva — olvasható a párt közleményében.A Facebook letiltotta Novák Előd bejegyzéseit a követők hírvonaláról
Indoklás és értesítés nélkül, sunyin letiltotta a párt alelnökének már közel száznegyvenezer követővel rendelkező oldalát a felhasználók ún. hírvonaláról, így az egyes bejegyzések korábbi, több tízezres elérései szinte nullára csökkentek – írja a Mi Hazánk Mozgalom a közleményében.Pesti Galeri: Orbán Viktor taroló brüsszeli győzelme után megérkezett az újabb uniós bosszúkísérlet – Nézze meg a teljes adást! (Videó!)
Orbán Viktor taroló brüsszeli győzelme után megérkezett az újabb uniós bosszúkísérlet, ezúttal Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke tett le egy olyan javaslatot az asztalra, amely Deutsch Tamást, Orbán Viktor brüsszeli politikusát hozná megalázó helyzetbe. Eszerint Deutsch Tamásnak minden néppárti tisztségéről le kellene mondania, és csak a kispadon foglalhatna helyet – vezette fel a vérlázító újabb brüsszeli durvaságot Szarvas Szilveszter a Pesti galeriben, de a galeri tagjai a PestiTV-ből üzentek Webernek és a brüsszeli idiótáknak, hogy elég volt és menjenek a francba. Inkább a néppártnak hazudott európai frakciónak kellene eldöntenie, hol is állnak valójában, kinek a szekerét tolják, és hogy ők valójában konzervatívok, vagy vadliberálisok – hangzott el a Pesti Galeriben.Dúró Dóra: Gyurcsány maga alá gyűrte az ellenzéket a Momentumtól a Jobbikig
Gyurcsány Ferenc végleg világossá tette: a balliberális ellenzék világképe egységes. Nincs tehát köztük érdemi különbség: mostanra felőrölte, megette, maga alá gyűrte a többieket azon a térfélen a Momentumtól a Jobbikig. Ez a kotyvalék a valódi demokratikus koalíció szerinte. Semelyik szövetségese nem tiltakozik. Ők is így gondolják tehát: mindegyikük világképe Gyurcsányéval egységes – írja közleményében Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese.A darálás után ezúttal inkább felgyújtotta a trianoni békeszerződést Dúró Dóra
A Mi Hazánk Mozgalom szerint ünnepnappá kellene nyilvánítani augusztus 30-át, a második bécsi döntés kihirdetésének, vagyis Észak-Erdély Magyarországhoz visszatérésének évfordulóját – közölte a párt elnökhelyettese kedden Budapesten, majd a román nagykövetség előtt Dúró Dóra és Apáti István felgyújtotta a trianoni békeszerződés egy kinyomtatott példányát.Novák Előd szerint az adók helyett a politikai apparátust kellene csökkenteni László Imre kerületében
Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke Facebook-oldalán posztolta pártjának közleményét, amelyben a kerületben történő visszaélésekről, korrupcióról ír. A közleményben többek között megjegyzi: Újbudán egy éve megduplázták az alpolgármesterek számát, ugyanilyen számban duzzasztották a bizottságokat és a kifizetőhelynek használt tanácsnoki posztokat is, valamint kitér arra is, hogy a szivárványkoalíció a törvényi maximumra emelte az építmény- és telekadót.Ajánljuk még
















