mi kérdezünk
Mi kérdezünk: Az efebofil a taktikázó pedofil? – A stúdióban Kitanics Márk gyermekpszichológus, igazságügyi szakértő
Az elmúlt hetekben egymást érték az újabb és újabb pedofilbotrányok, amelyekben közös, hogy az áldozatok tizenéves fiatalok, az aberrációjukat rajtuk kiélő férfiak pedig olyan oktatók, nevelők, akik munkájukon keresztül kerültek kapcsolatba velük. A Krúdy pedagógiai asszisztense a közösségi médiában kérkedik tinédzser fiúkkal átélt szexuális élményeivel, egy Békés vármegyei történelemtanárról pedig senki sem gondolta volna, hogy titokban fűzte végzős, vagy volt tanítványait, amíg egy 13 éves ki is kötött a lakásán. Az újpesti dzsúdzsucuedzőről majd húsz éve tudták többen is, hogyan sajátít ki, hálóz be edzésre hozzá járó növendékeket, mert a "még pelyhes fiúkat szereti". Nemcsak az közös a három gyomorforgató ügyben, hogy a fiatalok egy olyan felnőtt áldozatává váltak, akire gyermekek százait bízzák a szülők, és aki hatalmi helyzetével visszaélve férkőzött a kis tinik bizalmába. Az is közös bennük, hogy mindhárman a beleegyezési korhatárral takaróznak, képletesen magasra emelve két kezüket: nincs itt, kérem, semmi látnivaló.Mi kérdezünk – Czuczor Gergely a PS-nek: Wittinghoff liberalizmusa azt jelenti, hogy senkinek nem lehet vele ellentétes véleménye Budaörsön
Czuczor Gergely, a budaörsi Fidesz elnöke volt a PestiSrácok.hu vendége portálunk Mi kérdezünk című műsorában. A választókerületi elnök 2019-ben Wittinghoff Tamás kihívója volt a budaörsi polgármesteri választáson, ahol a volt SZDSZ-es polgármester meggyőző fölénnyel nyert, és immár 1991 óta folyamatosan vezeti a várost. Czuczor elmondta a PS-nek, hogy az alapoktól kezdték az építkezést egy megcsontosodott, diktatórikus városvezetéssel szemben, ahol a média Wittinghoff kezében a véleménycenzúra állapotát hozta el Budaörsön. Czuczor Gergely szerint Wittinghoff liberalizmusa annyit jelent, hogy senkinek sem lehet vele ellentétes véleménye a városban, a jobboldal mégsem adja fel. A jövőről, Budaörs elmaradt lehetőségeiről és a baloldali polgármester botrányai is szóba kerültek a beszélgetés során! Nézzétek meg videónkat!Ajánljuk még