mi vagyunk a magyarok
A háborús helyzetben csak a stabilitás és kiszámíthatóság vezethet eredményre – Nacsa Olivérrel Bohár Dániel beszélgetett (videó)
Sportriporter szeretett volna lenni, de találkozott Bagi Ivánnal 27 évvel ezelőtt, amely találkozás megváltoztatta mindkettőjük életét. Magyarország legnépszerűbb parodistái lettek, összeszámolni is lehetetlen, hogy hány karakter bőrébe bújtak bele. Nacsa Olivér a színpadi jelenlét mellett ma már producerként, azaz háttéremberként is dolgozik, amelyet ugyanannyira szeret, mint a szereplést. A művész a 2015-ös migrációs válság kapcsán kiállt a magyar kormány politikája mellett a nagy nyilvánosság előtt. Miután kiderült, hogy mindig is konzervatív, polgári értékeket vallott, a szakma egy része megbélyegezte őt. Ez azonban nem igazán érdekli, sőt, a Mi vagyunk a magyarokban sarkosan elmondta a véleményét a mostani választások tétjéről is. Nacsa Olivérrel Bohár Dániel beszélgetett. Bohár Dániel: kiráz a hideg attól, hogy Gyurcsány még a politikai élet része
Szerettem volna egy portréműsort, ami bemutatja, mennyi értékes ember él közöttünk, akikre büszkék lehetünk, és ha valaki meghallgatja a beszélgetéseket, azt érezheti, mennyire jó magyarnak lenni és ebben az országban élni. A Mi vagyunk a magyarok másik küldetése, hogy kevésbé ismert, de értékes embereket mutasson be, akik nem celebéletet élnek, hanem kemény, megfeszített munkával értek el sikereket – nyilatkozta a Demokratának adott interjúban Bohár Dániel, a Pesti TV szerkesztő-műsorvezetője, aki arról is beszélt, hogy kirázza a hideg attól, hogy Gyurcsány a kormányzása és a 2006-os események után még a politikai élet része, sőt becsületről meg tisztességről mer beszélni. Kálomista Gábor: Akkora meglepetés lesz az Elk*rtuk, amire senki nem számított
Az Elk*rtuk című film egy történelmi alkotás, amiről lehet vitázni, bár azt úgy készítették el, hogy pontos legyen, de legalább lehet róla beszélni, felkérdezhető mondatok vannak benne – minderről Kálomista Gábor beszélt a Pesti TV-n, aki azt is hozzátette: a kibeszéletlen történelemnél nincs rosszabb. Szavai szerint "aki azt mondja, hogy a múltat söpörjük el, és kezdjünk tiszta lapot, az a jövőjét sem tudja meghatározni, mint az is, hogy milyen alapokra épül egy demokrácia". Úgy fogalmazott: a jelenkornak is fontos pillanata, hogyan próbálták megvédeni 2006-ban a csalással megszerzett politikai hatalmat, hiszen aktuálisan is olyan politikai aktorokkal vagyunk körbevéve, akik még mindig részt vesznek a közéletben. Aláhúzta: világszintű alkotás, világszintű alkotókkal, óriási meglepetés lesz a mozikban. "Meggyőződésem, hogy az elmúlt évtizedek legjobb filmje készült el. Nehezen készítettük el, mert el kellett zárni a témát, hogy meglepetés legyen" – tette hozzá Kálomista Gábor. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.