migráció
NATO-beavatkozást sürget a lengyel miniszterelnök a migránsostrom miatt
A NATO-nak „konkrét lépéseket” kell tennie a fehérorosz határon kialakult menekültválság megoldásában – idézi a Reuters beszámolóját a HVG, amelyben Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy Lengyelország, Lettország és Litvánia a szövetségi szerződés 4. cikke szerinti konzultációt kezdeményez.Brit külügyminiszter a migránsválságról: London kiáll az összes visegrádi ország mellett
A brit külügyminiszter szerint London a lengyel–fehérorosz határon kialakult migrációs válságban a visegrádi országok mindegyike, köztük Magyarország mellett is kiáll. Liz Truss a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban megjelent állásfoglalásában megállapította, hogy a lengyel határnál előállt eszkalálódó konfliktus Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének legújabb kísérlete a regionális biztonság aláásására.Továbbra is migránsok ostromolják a lengyel határt
Két újabb migránscsoport próbált átkelni Fehéroroszországból a lengyel határon – közölte vasárnap reggel a határ őrzésében segítő lengyel rendőrség szóvivője. Az egyik, ötvenfős csoportból huszonkét iraki állampolgárt vettek őrizetbe. Lengyel hatósági értesülések szerint a fehérorosz határszakasz mentén jelenleg 3-4 ezer migráns tartózkodik, és hétfő óta többször próbáltak tömegesen átjutni a határon.Lövés végzett egy lengyel katonával a fehérorosz határon
Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával, aki Lengyelország Fehéroroszországgal közös határán teljesített szolgálatot – közölte szombaton este Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője a Twitteren.A lengyel határőrség szerint a fehérorosz katonák segítenek a behatolóknak – Videón, ahogy megpróbálják elvakítani a határőröket
A fehérorosz határőrök segítséget nyújtottak a migránsoknak áttörni a határkerítésen, és könnygázt is adtak nekik, amit azok be is vetettek a lengyel határőrök ellen – közölte szombaton, a Twitteren a lengyel határőrszolgálat. A határőrök videókkal is alátámasztották az állítást, amelyen az látható, hogy a fehérorosz katonák hogyan próbálják elvakítani a lengyeleket.Holtan találtak egy fiatal migránst a lengyel–fehérorosz határon
Holtan találtak egy fiatal szíriai migránst Lengyelország és Fehéroroszország határán – közölte szombaton a lengyel rendőrség. A tájékoztatás szerint a férfi holttestet pénteken fedezték fel az erdőben, Wólka Terechowska település közelében. A halál oka egyelőre ismeretlen. Ezzel tizenegy – más adatok szerint kilenc – főre emelkedett az Európai Unió és Fehéroroszország határán kialakult migránsválság halálos áldozatainak a száma.A határkerítést hülyeségnek tartó szocialista megmondóember oktatta Orbán Viktort a migráció veszélyeiről – Karanténvlog Junghausz Rajmunddal
Junghausz Rajmund, az újbudai önkormányzat fideszes képviselője volt a péntek esti Karanténvlog vendége. Szabó Gergő állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs szokás szerint a fedélzeten voltak, és így négyen nézhették meg Márki-Zay Péter brüsszeli térdeplését és fasisztázását. A Karanténvlog legénysége természetesen foglalkozott az újbudai eseményekkel, hiszen László Imre regnálása alatt egyre mélyebbre kerül a XI. kerület – remélhetőleg a sok fiaskó felébreszti az újbudai polgárokat. A műsorban szóba került a DK-s főkomcsi különítmény, akik újrakezdték az egészségügyi pánikkeltést, lelketlenül hergelve a magyar embereket, elfelejtve, hogy hányszor tört már bele a bicskájuk a gusztustalan tevékenységbe. A Karanténvlog nem hagyhatta ki a migráció miatt aggódó szocialista Harangozó Tamást, aki Orbán Viktornak esett neki, hogy be ne engedjen ide egy migránst sem. Tette ezt úgy, hogy 2015-ben a migrációt még álproblémának, a határkerítést pedig hülyeségnek tartotta. A srácok egyetértettek abban, hogy az ellenzék egyszerűen nem képes hitelesen képviselni önmagát, ellenben mindenféle szégyenérzet nélkül képesek véleményüket egyik pillanatról a másikra, egyik végletből a másikba irányítani. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!Magyarország kiáll Varsó mellett
Magyarország a bajban sem feledkezik el a magyar–lengyel barátságról. A Lengyelországot sújtó migrációs válság számunkra már ismert téma, most pedig, hogy Varsónak is meg kell küzdeni a kérdéssel, ifj. Lomnici Zoltán a magyar nemzet nevében fejezte ki szolidaritását a lengyel nagykövetnek.Brüsszelben térdepelt és fasisztázott Márki-Zay, ahogy a szovjet időkben tették a magyar komcsik Moszkvában (Karantén-vlog)
Milyen is az igazi jobboldali-keresztény miniszterelnök-jelölt? Elsősorban a balliberális politikusok előtt tesz hűségesküt, lehetőleg pedig Brüsszelben teszi ezt, természetesen Gyurcsány Ferenc szövetségében, hogy teljes legyen a kép. Márki-Zay Péter pedig még büszke is erre, kis barátja, Kész Zoltán pedig vélhetően nem csak úgy álldogált mellette, mint egyes dolgok szoktak a lakodalomban, hanem intézett egy jó belépőkártyát is. De most ilyen turpisságokra nem volt szükség, hiszen a baloldali elit és néhány levitézlett néppárti politikus önként ereszkedett le Zajos Petihez és vacsorázgattak, jól kibeszélve a magyarországi fasiszta diktatúrát. Ezt normális helyeken hazaárulásnak hívják, a szoci Ujhelyi által szervezett szeánsz azonban további burjánzásra késztette Rezsi Peti gőgjét, aki lassan az univerzum urának képzeli magát. A Karantén nemcsak Márki-Zayról rántja le a leplet, hanem az egészségügyi pánikkeltést ismét vörös zászlajára tűző DK-ról is, akik a főkomcsikat állították csatarendbe, hogy újra nekifussanak a járványügyi hergelésnek, amihez úgy térnek vissza, mint kutya az okádékához. Adásunk lecsapott kedvenc BimmBamm Tominkra is, hiszen az MSZP új megmondóembere, Harangozó Tamás valami elképesztően érthetetlen okból kifolyólag Orbán Viktort támadja, mert szerinte a miniszterelnök migránsokkal akarja elárasztani hazánkat és Európát. Harangozó ostobaságánál csak a merészsége nagyobb, a kurázsira azonban 2015-ben nagyobb szükség lett volna, amikor az MSZP a migrációt álproblémának tartotta, a felállítandó határkerítését pedig hülyeségnek. Végül az egyre bágyadtabban karatézó Jakab Péter minigyűlését is megtalálta a Karantén, ahol a Jobbik elnöke a végjátékot idéző kötelező hergeléssel igyekezett azokat a keveseket harcra buzdítani, akik még hisznek a Gyurcsány karjában édesdeden megsimuló politikusnak.Ajánljuk még

















