migráció
Európa több irányból is erősödő migrációs támadás alatt áll Szijjártó Péter szerint
Európa több irányból is migrációs támadás alatt áll, ami a következő hónapokban várhatóan még fokozódni fog a felelőtlen európai uniós bevándorláspolitika és egyes felelőtlen nyilatkozatok miatt - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Finnországban.Világbank: több mint 200 millió ember vándorolhat el lakhelyéről 2050-ig
Mintegy 216 millió ember vándorolhat el lakhelyéről hazáján belül 2050-ig a világ hat nagy régiójában a klímaváltozás miatt - derül ki a Világbank hétfőn közzétett jelentéséből. A tanulmány szerint az ivóvízkészletek elérhetőségével, a növénytermesztéssel és a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatos lassú éghajlatváltozási folyamatok fokozatosan növekvő terhet jelentenek az emberek megélhetésére és jólétére.Heves viták, fontos kérdések határozzák majd meg az elkövetkezendő időszakot Európában
Milyen viszonya kell legyen az uniónak, mint intézményrendszernek a területén zajló világeseményekhez? Az eucharisztikus kongresszus apropóján erről és az afrikai fejlesztéspolitikáról is kérdezték Hölvényi Györgyöt, az Európai Néppárt kereszténydemokrata képviselőjét, az Európai Parlament fejlesztéspolitikai bizottságának tagját a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Az európai politikai ősz az átlagosnál magasabb hőmérsékletet hoz majd. Nemcsak a klímaváltozás érzékelteti hatását, hanem a politikai feszültség növekedése is – erről Kovács Attilával, az Alapjogokért Központ európai projektjének vezetőjével beszélgettek.Alapjogokért Központ: politikai feszültség várható ősszel az unióban
Az európai politikai ősz az átlagosnál magasabb hőmérsékletet hoz majd. Nemcsak a klímaváltozás érzékelteti hatását, a politikai feszültség növekedése is – erről beszélgettek Kovács Attilával, az Alapjogokért Központ európai projektjének vezetőjével a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Várhelyi Olivér szerint Törökország nélkül nem kezelhető az afgán válság miatt kialakuló migrációs hullám
Várhelyi Olivér a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt az Európai Unió partnerségi rendszerének átgondolásáról a jelenlegi és a 2015-ös migránsválság kapcsán. A bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos szerint az Európai Uniónak újfajta partnerségre van szüksége Törökországgal mind a gazdasági, mind a migrációs együttműködést illetően.Szijjártó Péter a Politikai Hobbistában: Négymillió afgán máris útnak indult, rendkívül kockázatos a helyzet!
A múlt héten Szlovéniában üléseztünk az unió külügyminisztereivel és megmondom őszintén, fogtam a fejem! - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Pesti TV Politikai Hobbistájában Jeszenszky Zsolttal és társaival beszélgetve. Kifejtette: ott mindenki elmondta, hogy nem szabad a 2015-ös hibákat megismételni, ehhez képest mégis ugyanazt csinálják! Máris jönnek a nyilatkozatok, hogy minden bajba került afgánt engedjenek ki a tálibok és lehetőség szerint Európába jöjjenek, továbbá "mindenkinek segíteni kell." Tehát megint egy korlátozás nélküli biankó csekket állítanak ki, egy meghívót Európába!Brüsszeli borzongás: "Menekültellenes héják" tárgyalnak Afganisztánról?
Az uniós határ megvédését és a menekültek helyben megsegítését tartalmazza az európai uniós belügyminiszterek múlt héten elfogadott nyilatkozata, mely szerint nem szabad megismételni a 2015-ben elkövetett hibákat. A nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy az EU és tagállamai fel kívánnak lépni a tömeges migráció ellen - írja a hirado.hu a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorára hivatkozva.A Fidelitas még sosem volt ennyire erős, összetartó közösség
Szeptember 2-a és 5-e között tartották az idei Fidelitas Szabadegyetemet Parádfürdőn. A négynapos rendezvénysorozaton több mint háromszáz lelkes fiatal gyűlt össze az Erzsébet Park Hotelben. A résztvevők és a szervezők elmondása szerint a COVID elmúlt másfél éve után ismét egy olyan közösség jött össze a mátrai hegyek között néhány napra, akik hasonló zsinórmérték alapján szemlélik a mindennapokat.Jean-Claude Hollerich bíboros: Európa identitásválsága a gender-ideológia erőszakos elfogadtatásának is köszönhető
Európában még csak hivatkozni sem szabad az emberi lét természeti jellegére, nemi meghatározottságra, miközben lassan kötelezővé válik a genderideológia elfogadása – jelentette ki Jean-Claude Hollerich bíboros, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) elnöke az 52. Nemzetközi Kongresszuson tartott előadásában. Hollerich kiemelte: amikor az Európai Parlament a tagállamokra rá akarja erőszakolni az LMBTQ-közösség követeléseit, ezzel ellentmond annak az európai ideálnak, amely a kölcsönösség, a kultúrák egymás iránti tiszteletén alapul. A bíboros méltatta Magyarország erőfeszítéseit az üldözött keresztények megsegítése érdekében, ugyanakkor kiemelte: Európa országainak nem lenne szabad attól tartaniuk, hogy a menekültek befogadása miatt a kontinens elveszíti identitását.Ajánljuk még

















