migráció
Halálos áldozata is van a migránsok fegyveres összecsapásának Szarajevóban
Migránsok csaptak össze egymással Szarajevó Ilidzsa nevű városrészében hétfő este, a leszámolás során egy illegális bevándorlót lelőttek - közölte a szarajevói kanton belügyminisztériuma.Minden, amit tudnod kell az angliai zavargások hátteréről – Hardcore Hobbista
A briteknél mostanában főbenjáró bűn, ha valaki szóváteszi a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket. Annyira főbenjáró, hogy a bűncselekményeket elkövető bevándorlókat inkább szabadlábon engedik, hogy legyen hely a börtönökben. Hogy emiatt kialakulóban van-e az a sokat emlegetett polgárháborús helyzet, arról Halkó Petrával, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjével beszélgettünk.Giorgia Meloninál betelt a pohár migrációs téren: olyat mondott, ami miatt rengeteg bírálatot fog kapni
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke feldúltan beszélt az országba érkező illegális bevándorlókról, és azt mondta, „a hajókat el kell süllyeszteni” – adta hírül a Visegrád 24 az X-en.Bóka János: az európai menekültügyi és migrációs rendszer nem működik
Az európai menekültügyi és migrációs rendszer egyértelműen nem működik, jogi és politikai felülvizsgálatra van szükség, hogy megfeleljen a mai kihívásoknak - írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken Facebook-oldalán, ahol a Kurier című osztrák lapnak adott nyilatkozata részleteit ismertette.A kormány intézkedett: százmilliárdos tartozásait kell rendeznie Brüsszelnek Magyarország felé
A kormány érvényesíteni akarja a határvédelemmel kapcsolatos igényeit Brüsszellel szemben – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel.Szijjártó Péter: Josep Borrell rendkívül veszélyes javaslatokat tett a közel-keleti helyzet kapcsán is
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője teljesen elvesztette a kontrollt, s rendkívül veszélyes és észszerűtlen javaslatokat tett a Közel-Kelet vonatkozásában is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.Brutális késelés Németországban, hárman meghaltak, az elkövető „arab külsejű volt”
Legalább három ember meghalt, négyen pedig súlyosan megsebesültek Németországban Solingben városában egy késes támadás során – írja a Magyar Nemzet a Bild híradása alapján. A német lap úgy tudja, az észak-rajna-vesztfáliai város főterén rendezett fesztiválon egy "arabnak látszó" férfi késsel látszólag válogatás nélkül az ünneplőkre támadt. A tartomány belügyminisztere természetesen elképzelni sem tudja, hogy mi lehetett a támadó indítéka.Triesztben segélyállomást nyitottak az illegális bevándorlóknak civil szervezetek
Az Emergency olasz civil szervezet Triesztben nyitott segélyállomást azoknak a balkáni útvonalon érkező illegális bevándorlóknak, akik a megerősített határellenőrzés ellenére át tudnak jutni Szlovéniából.Itt a brit kormány terve a migráció visszaszorítására
Új terveket jelentett be szerdán a brit kormány a csónakokon érkező menedékkérők számának visszaszorítására, egyebek mellett több embert toloncolnának ki az országból, illetve fellépnének az illegális bevándorlókat foglalkoztató munkaadókkal szemben. Közvélemény-kutatások szerint nyolc éve először az illegális bevándorlás kezelése lett újra a legfontosabb megoldandó ügy a brit választók számáraAjánljuk még

















