migráció
Késes migránscsapat fenyegette meg Botka legnagyobb ellenfelét Szegeden (Frissítve!)
Napi problémává vált Szegeden, hogy a városba egyre beljebb merészkedő migránsok házakhoz kopogtatnak be élelmiszert és pénzt követelve a helyiektől, és nem példátlan, hogy a helyieket gyakran fegyverrel fenyegetik meg. Ezt tapasztalta meg első kézből Szabó Bálint – aki migrációs fronton, de a Szeviép-ügy kapcsán is gyakran került szembe Botkával –, szegedi független képviselő, akit késsel fenyegetett meg hétfőn nyolc migráns Újszegeden. A politikus szerint bár a kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy az ehhez hasonló esetek ne legyenek általánosak, a Botka László vezette Szeged kedvelt célpontja az illegális bevándorlóknak, a szocialista polgármester ugyanis többször hangoztatta, hogy szívesen látja városában a „menekülteket”, az önkormányzat pedig semmilyen lépést sem tesz a közbiztonság garantálása érdekében.Soros-szervezetek sürgetik Salvini elítélését – A volt belügyminiszter emelt fővel megy a bíróságra
A spanyol Open Arms és négy olasz NGO is megjelenik ügyvédcsapatával a Matteo Salvinivel szembeni újabb előzetes bírósági eljárásban, amely egy bevándorlócsoport feltartóztatása miatt a szicíliai Palermóban szombat reggel kezdődik.Letartóztattak egy migránsokat szállító hajléktalan férfit
Nem jogerősen letartóztatott a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken egy hajléktalan férfit, aki ötvenöt szír illegális bevándorlót szállított egy teherautóban Nyugat-Európa felé kedden. A rendőrök az M5-ös autópályán feltartóztatták a járművet, majd a sofőrt és utasait elfogták.Salvini felkészült a bírósági küzdelemre – Kártérítést követelnek az embercsempészekkel Olaszországba érkező migránsok
Szombaton kezdődik a Matteo Salvini volt olasz belügyminiszterrel szemben kezdett újabb előzetes büntetőeljárás első ülése a palermói Ucciardone börtön bunkertermében. Salvinit azért hurcolták meg és állították bíróság elé, mert tárcavezetőként nem adott engedett engedélyt az Open Arms nevű, illegális bevándorlókat szállító hajó kikötésére. Közben az Open Arms bejelentette, hogy az olaszországi partokra érkezett migránsok károsult félként vesznek majd részt az eljárásban.Tizenhat bevándorlót szállított a román embercsempész
Elfogott a rendőrség szerdán egy román férfit, aki tizenhat szír illegális bevándorlót szállított egy mikrobuszban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.Tizennyolc migráns lapult a török embercsempész kamionjában
Letartóztatott a Tatabányai Járásbíróság egy török állampolgárságú kamionsofőrt, aki a járművében 18 migránst próbált meg Romániából Magyarországon keresztül illegálisan Ausztriába juttatni – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán.Negyven migránst csempészett teherautójában egy magyar sofőr
Negyven illegális bevándorlót szállított teherautójában egy magyar sofőr, akit szerdára virradóra állítottak meg a rendőrök Kecskemét közelében – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.Merkel lehetséges utódja elutasítja a migránsok befogadását
Friedrich Merz, a német kereszténydemokrata CDU elnökjelöltje Angela Merkel kancellárral ellentétben úgy véli, az nem jelent megoldást a migrációs válságra, ha Németország befogadja a menekülteket. A ZDF a Funke médiacsoport lapjait idézve szombaton azt írta: Merz egyenesen elutasítja a boszniai és a görögországi táborokból érkezők befogadását – olvasható a V4NA hírügynökség tudósításában.Járvány, migránsok, kommunisták, lángoló városok – Ez történt a világban 2020-ban. Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Mozgalmas éven vagyunk túl, és bár minden esztendőben ezt mondjuk, az idei azért is különleges, mert rendkívül nehéz lenne a tíz legfontosabb témát kiragadni, sokuk ugyanis szorosan összefügg, esetenként pedig egymásból szökkentek szárba. Mi mégis megpróbáljuk, hiszen igencsak szaftos a lista: felbukkant ugyanis idén a Covid-19, zavargások döntötték romba az Egyesült Államok normalitását, Joe Biden legyőzte Donald Trumpot, Fehéroroszországban szintén felizzott a forradalmi hangulat, illetve idén is voltak iszlamista merényletek, néhányuk hazánkhoz ijesztően közel, miközben rekordsebességgel meglett a vakcina az életünket romba döntő járványra, ja, és Brüsszel sem hagyott minket nyugodtan küzdeni a pandémiával. Belekezdeni is nehéz, a lista éppen ezért szubjektív, és ilyenkor illik kiírni, hogy a teljesség igénye nélkül készült, ami csak részben igaz.Ajánljuk még

















