migráció
Frontex: Továbbra is erős az EU-ra nehezedő migrációs nyomás, lesz valódi uniós határvédelem
Az idén is csökkent az illegális határátlépések száma az Európai Unió (EU) külső határán, de továbbra is nagy a közösségre nehezedő migrációs nyomás – mondta a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezet vezetője egy szerdai német lapinterjúban.Karácsonykor sem torpant meg az illegális migráció
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba karácsonykor tizennégy határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.A németek belátták: kritikus a migrációs helyzet és helyben kell segíteni a rászoruló menekülteknek
Helyben kell segíteni a rászoruló menekülteknek – mondta a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere egy hétfői lapinterjúban, elutasítva az ellenzéki Zöldek azon javaslatát, hogy Németország fogadjon be Görögországban tartózkodó több ezer kiskorú menedékkérőt. Közben Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild című német lapnak hétfőn azt mondta, hogy "kritikus a migrációs helyzet a Nyugat-Balkánon, és a tél beálltával egyre inkább romlik".Ez az első háború, amiben a kollaboránsok többen vannak, mint az ellenség – mondta Földi László a Polbeatben (videó!)
2019 a nyílt sisak éveként vonulhat be a történelemkönyvbe, amikor a demokrácia és a tradicionális Európa ellenségeit már az sem érdekli, hogy konspiráltan viselkedjenek, hanem nyíltan támadnak. Ebben a háborúban ráadásul először fordul elő, hogy a kollaboránsok többen vannak, mint az ellenség – mondta Földi László volt hírszerző ezredes, a Hír TV és a Magyar Nemzet állandó vendége és szerzője, akit új könyvének apropóján Huth Gergely és Stefka István faggatott a világ és Magyarország sorskérdéseiről a legutóbbi Polbeatben.Felborult a Dunán a migránsok gumicsónakja, többen eltűntek közülük
Hat illegális bevándorló tűnt el a Dunában Szerbia és Horvátország között, miután a csónakjuk felborult – közölte a szerbiai belügyminisztérium hétfőn. Közben a migránsok újabb illegális táborokat létesítenek és újabb szálláshelyeket találnak maguknak Bosznia-Hercegovinában a horvát határ közelében, jóllehet a helyi hatóságok néhány héttel ezelőtt felszámolták a vucjaki migránstábort, az ott tartózkodókat pedig elszállították más befogadóközpontokba – jelentette a helyi sajtó.A török hatóságok több, mint háromezer migránst tartóztattak fel egy hét alatt
A török hatóságok több, mint háromezer illegális bevándorlót tartóztattak fel országszerte az utóbbi egy hétben – jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva.Több, mint ötszáz határsértővel szemben intézkedtek a hétvégén
558 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig a rendőrök – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.Tömegesen menekülnek Idlíbből a török határhoz
Legkevesebb 25 ezer ember menekült az utóbbi két napban a szíriai kormányerők offenzívája elől a török határhoz a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb tartományból – írta vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség a Szíriai Intervenciós Koordináció nevű helyi civil szervezetre hivatkozva.9 iszlamista merényletet akadályoztak meg Németországban
A német biztonsági szervek kilenc iszlamista indíttatású terrortámadást akadályoztak meg a legutóbbi nagyszabású merénylet, a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás óta, ebből kettőt az idén novemberben – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai alapján.Ajánljuk még

















