Pesti Srácok

Merkel megpróbálja megmenteni az EU-Törökország menekültügyi megállapodást

null

Angela Merkel német kancellár megpróbálja megmenteni az Európai Unió és Törökország menekültügyi megállapodását, ezért azt tervezi, hogy a következő hetekben Ankarába utazik tárgyalni Recep Tayyip Erdogan török elnökkel – írta pénteken a Süddeutsche Zeitung című német lap.

A lap értesülése szerint a kormányfő hivatalos törökországi útját januárra tervezik. A látogatás hátterében elsősorban az áll, hogy a Törökországból az EU területére átkelő menedékkérők számának emelkedése miatt küzdeni kell a 2016-ban kötött menekültügyi megállapodás fenntartásáért. A Süddeutsche Zeitung kiemelte: Recep Tayyip Erdogan a napokban arra figyelmeztetett, hogy újabb menekülthullám indulhat Európa felé, és már régóta sürget támogatást azon tervéhez, hogy a Törökországban tartózkodó szíriai menekülteknek hozzanak létre egy biztonsági övezetet hazájuk északi részén, a török határ térségében. Berlinben egyelőre nem erősítették meg, hogy Angela Merkel Ankarába készül. A szövetségi kormány egy szóvivője arra hivatkozott, hogy a kormányfő hivatalos programjairól mindig a programokat megelőző hét végén tájékoztatnak – írta a Süddeutsche Zeitung. A német kancellár legutóbb december elején találkozott a török elnökkel, a londoni NATO-csúcstalálkozón, és legutóbb 2018 októberében tett hivatalos látogatást Törökországban.

A 2016 márciusában kötött EU-Törökország-megállapodás szerint a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az EU felé, és cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására. Az Európai Bizottság a napokban közölte, hogy a megígért összeget maradéktalanul eljuttatták a török partnereknek. A megállapodásban azt is rögzítették, hogy vissza kell küldeni mindazon elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket, akik Törökországból átkeltek a görög szigetekre. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.