migráció
Prőhle Gergely a Donáth-ügyről: Cselekednünk kell! (PS-interjú)
Az evangélikus egyház is vizsgálatot indított Donáth László ügyében, miután a lelkész ellen szexuális kényszerítés miatt rendeltek el nyomozást. Azt, hogy az egykori MSZP-s képviselő ügye miképpen hat az evangélikus közösségre, az egyház és a külvilág kapcsolatára, egyelőre nem látni. Az evangélikusok közéleti szerepéről, valamint a melegházasság elfogadásának kérdéséről is faggattuk Prőhle Gergelyt, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjét. A volt berlini nagykövet az interjúban kifejtette véleményét az egyházi emberek ügynökmúltjáról is, de a migrációról és a magyar kormány családpolitikájáról is kendőzetlen őszinteséggel beszélt.A szigorú migrációs politika folytatását ígérte az olasz miniszterelnök-jelölt
Róma eddigi szigorú migrációs politikájának folytatását ígérte a kormányalakítással megbízott Giuseppe Conte olasz ügyvezető miniszterelnök vasárnap, miközben az olasz vizeken várakozó két civilhajó továbbra sem kapott engedélyt a kikötésre.Ferenc rángatja a (kerítés)rácsot, csak sajnos nem a börtönét
Öröm nézni, ahogyan a pirospozsgás blogger és kiérdemesült neje duettben rázza a pofonfát és a déli határkerítésünket. Balszerencséjükre ez nem a majomház, itt nem dob nekik banánt a hálás közönség, ha szépen huhognak vagy lehülyézik a politikai ellenfelüket – legfeljebb egy egyharmados sallert, mint tavaly. És még a kerítés is marad a helyén, bármennyire is kiütést kapnak tőle.A görög kormány új intézkedéseket vezet be a migráció elleni küzdelemben
A Kiriákosz Micotakisz vezette új konzervatív görög kormány szombaton intézkedéscsomagot fogadott el az elmúlt időszakban felerősödött migrációs nyomás elleni hatékonyabb küzdelem érdekében. A kormány külügyi és védelmi bizottsága rendkívüli ülést tartott, miután csütörtökön egy nap alatt csak Leszbosz szigetére több, mint félezer új migráns érkezett, amire nem volt példa az Európai Unió és Törökország közötti menekültügyi megállapodás 2016-os megkötése óta, miközben az ottani 3000 férőhelyes menekülttáborban már most is több, mint tízezren vannak. De a görög szigeteken létesített többi menekülttáborban is legalább kétszer annyian tartózkodnak, mint amennyi a kapacitásuk.Gyurcsány lehülyézte a Fidesz politikusait
Lehülyézte a fideszes politikusokat Gyurcsány Ferenc. Legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írja: „Hű, de hülyék vagytok. A franc se akarja lebontani a kerítést.”Nyugat-Európában már félnek a zsidók
Egyre többen hívják fel arra a világ figyelmét, hogy a XXI. században újjáéledt az antiszemitizmus, ám ezúttal a balliberális oldalon. Miközben a baloldaliak és a liberálisok támogatják a migrációt, addig élesen elítélik Izraelt, olykor pedig az európai zsidó közösségek konzervatív (vallásosság, családközpontúság) nézeteit kritizálják. A nyugati liberális elit főbűne, hogy nem képes megvédeni az őshonos zsidó közösségeket az arab bevándorlóktól – írja a Tűzfalcsoport.Szijjártó: A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét
A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét. Ezzel nagyon sokat ártott Európának, Európa biztonságának és jövőjének – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek Helsinkiből, ahol részt vett az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén.Börtönbüntetésre ítélték a civileket, akik eltorlaszolták az Échelle-hágót, hogy az illegális migránsok ne jussanak Franciaországba
Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték csütörtök Franciaországban az Identitárius Nemzedék (GI) nevű szervezet három vezetőjét, akik azzal a céllal torlaszolták el 2018 tavaszán a francia-olasz határon lévő Échelle-hágót, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére – írja a 888.hu.Késsel támadt a rendőrökre egy afgán migráns Bécsben
Egy bécsi menekültközpontban kialakult konfliktushoz riasztották a rendőröket keddre virradó hajnalban. Egy 40 éves iráni és egy 39 éves afgán állampolgárságú bevándorló támadtak egymásra. Az egyik migráns késsel fordult a közbelépő rendőr ellen, akinek szolgálati fegyverét is használnia kellett – írja a Kronen Zeitungra hivatkozva a Ripost.Ajánljuk még

















