migráció
Nyugat-Európában már félnek a zsidók
Egyre többen hívják fel arra a világ figyelmét, hogy a XXI. században újjáéledt az antiszemitizmus, ám ezúttal a balliberális oldalon. Miközben a baloldaliak és a liberálisok támogatják a migrációt, addig élesen elítélik Izraelt, olykor pedig az európai zsidó közösségek konzervatív (vallásosság, családközpontúság) nézeteit kritizálják. A nyugati liberális elit főbűne, hogy nem képes megvédeni az őshonos zsidó közösségeket az arab bevándorlóktól – írja a Tűzfalcsoport.Szijjártó: A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét
A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét. Ezzel nagyon sokat ártott Európának, Európa biztonságának és jövőjének – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek Helsinkiből, ahol részt vett az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén.Börtönbüntetésre ítélték a civileket, akik eltorlaszolták az Échelle-hágót, hogy az illegális migránsok ne jussanak Franciaországba
Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték csütörtök Franciaországban az Identitárius Nemzedék (GI) nevű szervezet három vezetőjét, akik azzal a céllal torlaszolták el 2018 tavaszán a francia-olasz határon lévő Échelle-hágót, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére – írja a 888.hu.Késsel támadt a rendőrökre egy afgán migráns Bécsben
Egy bécsi menekültközpontban kialakult konfliktushoz riasztották a rendőröket keddre virradó hajnalban. Egy 40 éves iráni és egy 39 éves afgán állampolgárságú bevándorló támadtak egymásra. Az egyik migráns késsel fordult a közbelépő rendőr ellen, akinek szolgálati fegyverét is használnia kellett – írja a Kronen Zeitungra hivatkozva a Ripost.Több, mint 150 migráns indult gumicsónakokkal Afrikából Európába csütörtökön, Marokkónál mentették ki őket a tengerből
Százötvenhat migránst mentett ki a Földközi-tengerből csütörtökön a marokkói partiőrség – derült ki a hadsereg közleményéből.Elitélték a francia Alpokban bevándorlásellenes torlaszt építő fiatalokat
Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték csütörtök Franciaországban az Identitárius Nemzedék (GI) nevű szervezet három vezetőjét, akik azzal a céllal torlaszolták el 2018 tavaszán a francia-olasz határon lévő Échelle-hágót, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére – írja a 888.hu.A bajor belügyminiszter szerint csak egy hangos kisebbség vallja, hogy mindenkit be kell fogadni
Vissza kell szállítani Afrikába az embercsempészek hajóiról a Földközi-tengeren kimentett embereket – mondta a bajor belügyminiszter egy csütörtöki lapinterjúban. Meg kell fordítani a tengeri mentés "logikáját", el kell érni, hogy a kimentetteket ne továbbszállítsák Európába, hanem visszavigyék Afrikába – fejtette ki Joachim Herrmann.Szijjártó: A jelenlegi Európai Bizottságban az a legjobb, hogy hamarosan lecserélődik
A jelenlegi Európai Bizottságról évekre visszanyúlóan az a legjobb hír, hogy hamarosan lecserélődik – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, telefonon Helsinkiből, ahol részt vesz az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén. Úgy vélte, az EB mindent meg fog tenni az október végéig hátralévő időszakban, hogy megbosszulja azokat a törekvéseket, amelyek a bizottság akarata ellenére az uniós határok védelmére és az illegális bevándorlók kívül tartására irányultak.Az olasz bevándorlási politika átalakulását várják a német migránsiportáló szervezetek Salvini távozásától
A migránsokat segítő német "civil" szervezetek abban reménykednek, hogy más irányt vesz az új olasz kormány politikája, és ismételten hordhatják az embercsempészek hajóiról átvett migránsokat az olasz partokra.Ajánljuk még

















