migráció
Halálra késelte társát egy 15 éves migráns a leszboszi menekültközpontban – Az ENSZ a görög kormányt hibáztatja
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága vasárnap a fiatalkorú migránsok jobb védelmét követelte Athéntól a leszboszi menekülttáborban hétvégén történt halálos incidenst követően. Az UNHCR szerint a görög kormánynak "haladéktalanul intézkednie kell és biztonságos helyre szállítania a gyermekeket".Budapestre jön novemberben Erdogan elnök
Alig egy évvel legutóbbi vizitje után ismét Magyarországra látogat Recep Tayyip Erdogan – írta a Magyar Nemzet. A török elnök novemberben érkezik Budapestre, ahol várhatóan gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről is tárgyal majd Orbán Viktor miniszterelnökkel. A két ország minden évben felső szinten egyeztet, és az idén hazánk a házigazda. A lap forrásai szerint a Török Áramlat nevű tengeri gázvezeték kérdése, illetve a korábban beharangozott hadiipari együttműködés szintén napirendre kerülhet.Máltának passzolták át utasaikat az Ocean Viking embercsempészei
Az Ocean Viking nevű, egyes körökben mentőhajónak titulált jármű háromszázötvenhat utasa pénteken éjjel partra szállt Máltán, miután hat európai uniós ország jelezte, hogy befogadják a migránsokat. Az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül nevű civil szervezetek hajóján két hete veszteglő emberek péntek délután szálltak át a máltai hadsereg hajóira, amelyek éjszaka partra tették őket a szigetországban.A tavalyi csökkenés után idén ismét többen próbáltak embercsempészek segítségével Ausztriába jutni
2018-ban a megelőző évhez képest kevesebben próbáltak meg embercsempészek segítségével Ausztriába jutni egy frissen bemutatott, a tavalyi adatok alapján összeállított jelentés szerint; az idén azonban ismét nőtt a számuk.ENSZ: Több, mint 22 ezer szíriai menekült tért haza Jordániából az idén
Több, mint 22 ezer szíriai menekült tért haza az idén Jordániából – jelentette csütörtökön az EFE spanyol hírügynökség az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legutóbbi adataira hivatkozva. A jordániai hatóságok becslései szerint körülbelül 1,3 millió szíriai él a királyságban, de sokan közülük nem rendelkeznek menekültstátusszal, nem a menekülttáborokban élnek.Újabb szakaszon épít kerítést Szlovénia a Horvátországgal közös határon
Szlovénia újabb szakaszon kezdett el kerítést építeni a Horvátországgal közös határán az illegális migráció megállítására. Az idei év első hét hónapjában Szlovéniában 7415 illegális bevándorlót regisztráltak, 56 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában.Ipari szinten segítette a migrációt Donáth Anna
Bizonyára kevesen tudják, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője politikai karrierjének a beindítása előtt elég masszívan támogatta a migránsok betelepítését. Nemcsak szóban, hanem tettekben is. Soros egyik hazai alapítványánál projektmenedzser volt, lakcímén pedig nyolc egyesület volt bejelentve – olvasható a Tűzfalcsoport oldalán.Ajánljuk még

















