migráció
Hogy gyűlölheti valaki ennyire Magyarországot? Hát így!
Nem akarja, hogy az unió kifizesse Magyarországnak a határvédelmi költségek felét, cirka 270 milliárd forintot – árulta el Gyurcsányné az ATV-ben. Hiába írtuk-mondtuk sokszor, hogy ez a hiperagresszív, késpengeajkú nőszemély (meg a pártja) nem a mi csapatunkban játszik, hazánk vesztére tör – sokan nem hittek nekünk. Hát tessék! Most ő maga tetoválta a homlokára, hogy ellenünk van. Amilyen tyúkeszű, dekonspirálta magát!Már kilencszáz migráns fulladt a Földközi-tengerbe az idén
Az idén már körülbelül kilencszázra emelkedett a Földközi-tengerbe fulladt migránsok száma, miután kedden újabb illegális bevándorlók veszítették életüket Líbia partjainál egy hajótörésben – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).Migránsvédő jogászokat toboroz a Helsinki Bizottság Magyarországon
A Soros György által is támogatott Helsinki Bizottság ismét migránsokat védő jogászok toborzásába kezdett – írja a Tűzfalcsoport. Az akkori akció 2018 elején az országgyűlési választások előtti időszakra, a mostani pedig egészen véletlenül az önkormányzati választásokra esik. A tavalyi kritériumok között – amellett, hogy a jelentkező azonosulni tudjon a szervezet célkitűzéseivel – az is szerepelt, hogy a jelentkező ügyvéd legyen elkötelezett az emberi jogok mellett.Az ENSZ szerint idén 900 migráns fulladt a Földközi-tengerbe
Az idén már mintegy 900-ra emelkedett a Földközi-tengerbe fulladt migránsok száma, miután kedden újabb illegális bevándorlók vesztették életüket Líbia partjainál egy hajótörésben – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).Róma újabb német hajótól tagadta meg a kikötési engedélyt
Ismét megtagadta kedden az olasz belügyminisztérium, hogy egy migránsokat szállító hajó kikössön Olaszországban. Az Eleonore fedélzetén 100 ember van.Gyurcsányné ismét hazája ellen: nem támogatja, hogy az unió kifizesse a határvédelem árának felét
Gyurcsányné az ATV tegnapi adásában ismét bizonyította, hogy neki és pártjának a magyar érdekek számítanak legkevésbé. Dobrev Klárát Rónai Egon kérdezte a magyar határvédelmi kiadások megtérítését illetően, hiszen ismert, hogy a magyar kormány méltatlannak érzi, hogy Brüsszel a 2015 óta határőrizetre fordított összeg alig 1 százalékát akarja kifizetni, miközben Magyarország több, mint 500 milliárdot költött erre. Gyurcsány Ferenc felesége azonban hű maradt férje és pártjuk migrációpárti álláspontjához, és nyíltan kimondta a műsorban: NEM TÁMOGATJA, hogy a magyar kormány megkapja ezt az összeget az Európai Uniótól.Beperelték Trump kormányát a fiatalkorú illegális bevándorlók fogvatartása miatt
Az Egyesült Államok 19 tagállama és a szövetségi főváros pert indított az amerikai kormányzat ellen a fiatalkorú migránsok határozatlan ideig történő fogvatartását célzó intézkedés miatt – jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Xavier Becerra, Kalifornia főügyésze.Nem bírja ki migránsmentés nélkül a német kapitány: újabb száz illegális bevándorlót vett fel hajójára
Száz illegális bevándorlót vett fedélzetére a Földközi-tengeren az Eleonore nevű német segélyhajó, amelynek kapitánya a máltai bírsággal sújtott Claus-Peter Reisch – közölte hétfőn a drezdai Mission Lifeline (Mentőkötél Misszió) nevű jótékonysági szervezet.Halász Brüsszelnek: Ez így nem mehet tovább!
A Fidesz-frakció felháborítónak tartja, hogy a távozó brüsszeli vezetés a magyar határvédelemre "épphogy csak csöpögtet támogatást", a migráció szervezésébe azonban "önti a pénzt" – mondta a nagyobbik kormánypárt frakciójának szóvivője hétfőn, Budapesten újságíróknak.Ajánljuk még
















