migráció
Statisztikai véletlen
Régóta egyértelmű, hogy Európa magát haladóbbnak tartó fele egy másik filmet néz. Vagyis valójában ugyanazt, csak amit mi a dolgok kegyetlen, riasztó valósága szerint érzékelünk, azt ők valamilyen rózsaszín 5D-s szemüvegen át figyelik, ahol az ötödik dimenzió az önámítás, a szivárványos Willkommenskultur.Nem engedné iskolába a németül nem tudó gyerekeket a vezető CDU-s politikus, Carsten Linnemann
A német nyelv ismeretéhez kötné az iskolaköteles korú gyermekek általános iskolai felvételét a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy vezető politikusa. Carsten Linnemann szerint Németországban négyéves kortól vizsgálni kell a nyelvtudást, és az iskolai helytálláshoz szükséges szinttől elmaradó gyerekeket előkészítő tanfolyamra kell küldeni. Berlinben majdnem minden harmadik általános iskolás a legalacsonyabb szintet sem éri el a hallott és az olvasott szövegek értését vizsgáló teszteken. A gond egyre súlyosabb, új párhuzamos társadalmak jönnek létre szerte Németországban. Linnemann felvetését üdvözlik a német tanárok, akik szerint eddig a migráció veszélyeit bagatellizáló ideológiai korlátok, és a rasszizmus automatikus bélyege tette lehetetlenné az értelmes vitát az ügyben.Bajor belügyminiszter: Az erőszak kockázatának növekedésével jár a menedékkérők befogadása
Az erőszakos bűncselekmények kockázatának növekedésével jár a menedékkérők befogadása, és ezt nem szabad elhallgatni - mondta a bajor tartományi belügyminiszter egy hétfői lapinterjúban.Olaszország és Közép-Európa kitartó küzdelme Macronék elosztási mechanizmusa ellen a migráció ügyében – Sajtószemle
Ragadós lehet a közös magyar, lengyel és olasz álláspont, és egyre több uniós tagállam dönthet úgy a migránsok elosztásának sokat kritizált kérdésében, hogy nem állnak ellen a francia-német elképzeléseknek, és nem fogadják el a két nagyhatalom utasításait – írta nemrég a spanyol Diario Patriota nevű portál. a francia nyelvű Le Visegrád Post Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszédét elemezte, a Jüdische Allgemeine pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos jel a német csapat részvétele a Magyarországon megrendezett Maccabi Játékokon. A Tűzfalcsoport sajtószemléje.Trumpot hibáztatják a demokraták a tömeggyilkosságok miatt
Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban nincs helye a gyűlöletnek. Az elnök azután nyilatkozott, hogy visszatért New Jerseyből Washingtonba. Trump közölte: egyeztetett William Barr igazságügyi miniszterrel és Christopher Wrayjel, az FBI igazgatójával a két tragikus esettel kapcsolatos tennivalókról és az esetleges további hasonlók elkerülése érdekében. Amerikai demokrata párti politikusok vasárnapi tévényilatkozataikban Donald Trump elnök retorikáját okolták a lőfegyveres tömeggyilkosságokért, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban védelmébe vette az elnököt.Több NGO-hajó indult Líbia felé, az olasz kormány tovább szigorít
Több nem kormányzati szervezet (NGO) hajója készül elindulni Líbia irányába a migránsok kimentésére vasárnapi olasz sajtójelentések szerint, miközben a római parlament a Matteo Salvini belügyminiszter migrációs intézkedéseinek szigorítását készül elfogadni, akár egymillió eurós szankciókkal sújtva az ilyen tevékenységet végző NGO-hajókat.A németek csaknem fele nem érzi magát biztonságban
Németországban a lakosság csaknem 50 százaléka, a nők körében pedig a többség nem érzi magát biztonságban - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.Vonat alján próbált meg négy afgán Magyarországra jutni
Egy vonat alvázába kapaszkodva próbált meg négy afgán állampolgár Magyarország területére jutni - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-vel.Ursula von der Leyen: Újra kell gondolni az európai migrációs elosztási rendszert
Új megállapodást javasolt az Európába áramló illegális migráció kezelésére, és az elosztási rendszer újragondolását szorgalmazta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke Rómában, ahol Giuseppe Conte olasz miniszterelnök fogadta őt pénteken.Ajánljuk még

















