migráció
Alapjogokért Központ: Hősöket próbálnak kreálni a migráció támogatóiból
A migrációt támogató politikai aktivistákból hősöket próbálnak kreálni, mint ahogy az Carola Racketével, a Sea-Watch civil hajó kapitányával is történt – mondta az Alapjogokért Központ vezetője szerdán, az M1 aktuális csatornán.Hollywoodban miért ennyire hülye mindenki?
Csak a Jóisten a megmondhatója, hogy saját lelkiismerete vagy jól felkészült píárosai sugalmazására szakította meg olaszországi nyaralását Richard Gere, de az előadás jól sikerült, sokan látták. A foglalkozása szerint sztár és ezáltal mindenhez is értő Gere azért hozott ekkora áldozatot, hogy felkereshesse a nemzetközi vizeken rostokoló Open Arms nevű menekültszállító hajót, és onnan bölcs tanácsokkal láthassa el az európaiakat bevándorlásügyben.Őrizetbe vettek egy svéd férfit a koppenhágai adóhivatalnál történt robbanással összefüggésben
A dán rendőrség őrizetbe vett egy 22 éves svéd férfit a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt robbanással összefüggésben, egy másik, 23 éves svéd férfi ellen pedig nemzetközi körözést adtak ki – közölték szerdán a hatóságok.Egyre komolyabb kihívást jelent a migráció Finnország számára
Nehézkes integráció, a közbiztonsági helyzet romlása – ezek jellemzik jelenleg a finn valóságot. A Migrációkutató Intézet aktuális elemzéséből ijesztő adatok derülnek ki az ország bevándorláshelyzetéről. A dokumentum különös tekintettel a 2015 óta eltelt időszak vonatkozásában vizsgálja a kialakult helyzetet. A tanulmányból az is kiderül: a finn mainstream politikai elit összességében egy liberális bevándorláspolitika mellett tett hitet, a migrációt pedig alapvetően egyfajta menedzselendő folyamatként kezeli.Merkel szerint az a jó megoldás, amit Magyarország szorgalmaz évek óta a menekültekkel kapcsolatban
Németország a Földközi-tengeren kimentett emberek elosztására szervezett valamennyi akcióban részt vett, de ez nemcsak német probléma – mondta Angela Merkel német kancellár kedden, Stralsundban.Frontex: Emelkedett az illegális bevándorlók száma
Valamelyest emelkedett júliusban az illegális úton Európába érkező bevándorlók száma az előző havi adatokhoz képest – írta friss jelentésében az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex).Salvini szerint fordulat várható az olasz bevándorláspolitikában
Fordulat következhet be az olasz bevándorlási politikában és megszaporodhat az olasz partokra érkező migránsok száma, ha az Öt Csillag Mozgalom átmeneti kormányt alakít az ellenzéki Demokrata Párttal – figyelmeztetett Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes kedden, Facebook-bejegyzésében.A német bevándorláspolitika önzése, avagy az okos migráns a jó migráns
A német bevándorláspolitika mögött álló érdekekről és azok negatív hatásairól ránthatná le a leplet a Welt am Sonntag német lapban megjelent írás, ha a kommentárban legalább elismernék: német gazdasági szükségszerűség a képzett bevándorlók befogadása. A menekültek megsegítése pedig részben porhintés. A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) "Menekültügyi kérelmezők potenciálja" című 2018-as jelentése részletesen taglalja, honnan is jönnek a hasznos és okos bevándorlók, és honnan azok, akikre valószínűleg a szétosztogatás vagy a hazaküldés vár. Az elöregedő Európa gazdasági önzése miatt mindeközben Afrikából és a Közel-Keletről elvándorolnak azok a képzett fiatalok, akik részt vállalhatnának hazájuk szociális, gazdasági és kulturális fellendítésében.Matteo Salvini Richard Gere-rel is felmosta a padlót
Éles hangú Twitter-üzenetében tette helyre Matteo Salvini a jelenleg a Földközi-tengeren migránsokat segítő Richard Gere-t. Az olasz belügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az Open Arms nevű, a migrációt ösztönző szervezetnek korteskedő amerikai színész Hollywoodba, a luxusvillájába is hazavisz magával néhány illegális bevándorlót a reklámidő végeztével.Ajánljuk még

















