migráció
LIBE: Ne lehessen a humanitárius segítségnyújtókat bűnelkövetőként kezelni!
Úgy kell alakítani az európai jogszabályokat, hogy azok, akik humanitárius segítséget nyújtanak rászorulóknak, ne legyenek bűnelkövetőként kezelhetők - jelentette ki Claude Moraes brit munkáspárti európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben csütörtökön.Ők azt mondják, hogy “nyugdíj, GDP és költségvetés”, mi pedig azt mondjuk “Isten, haza és család” – (PS Interjú)
"Jó dolog lenne a Frontex, de fennállása óta egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert" – mondta Orbán Viktor minap a salzburgi EU-csúcson arra reagálva, hogy három évnyi tétlenség után az Európai Bizottság megerősítené a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezetet, ennek részeként a külső határon fekvő országoknak át kellene adniuk nemzeti kompetenciájuk egy részét. Mivel elég gyanús az EU részéről ez a hirtelen jött aggódás, ezért leültünk beszélgetni Mihályi Attila honvédelmi szakértővel, hátha segít tisztábban látni a háttérben bujkáló valódi szándékot. A szakértő szerint amikor nagy volt a baj, nekünk önerőből kellett mindent megszervezni, ezért pedig az lett a köszönet, hogy készült egy Sargentini-jelentés, és el akarják venni az ország szavazati jogát. Így érthető, hogy a miniszterelnök már nem kér a Frontex segítségéből. Mihályi Attila úgy véli, a dolog hátterében a jövő májusi EP-választások állnak.Brüsszel azért akarja elvenni a határvédelmet, hogy beengedje a migránsokat
A Fidesz és a KDNP szerint Brüsszel ismét leleplezte magát: nem azért akarja elvenni a tagállamoktól a határvédelmet, hogy megállítsa a migrációt, hanem azért, hogy beengedje a migránsokat - mondta Nacsa Lőrinc KDNP-szóvivő a kormánypártok nevében csütörtökön újságíróknak. A kormánypárti politikus azt mondta: a brüsszeli bizottság migrációs biztosa az ENSZ-közgyűlésen elmondott felszólalásában arról beszélt, azért akarják elvenni a tagállamoktól a határvédelmet, hogy aztán beengedjék a migránsokat.A Svéd Demokraták nem támogatnak olyan kormányt, amelyben nem kapnak szerepet
A Svéd Demokratákat vezető Jimmie Åkesson csütörtökön leszögezte, hogy egyetlen olyan kormányt sem fognak támogatni, amely nem biztosít jogot nekik a politikai élet befolyásolására.Soros György pénzt nem sajnálva, minden eszközt bevet az EP-kampányban a magyar kormány ellen
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője szerint az európai parlamenti választási kampányhoz kapcsolódóan próbálják támadni, lejáratni a bevándorlásellenes oldalt - köztük a magyar kormányt - a bevándorláspárti erők.Salvini közölte, nem fogad el leckéztetést Macrontól
Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfőhelyettes a francia elnök korábbi kijelentéseire reagálva szerdán közölte, Olaszország nem fogadja el, hogy Emmanuel Macron "jogból és emberségből" leckéztesse Olaszországot, miközben Franciaország zárva tartja Olaszországgal közös határait.Illúzió, hogy a migráció megállítható - Francia közéleti személyiségek a migránsok befogadására indítottak petíciót
Felhívás a migránsok befogadására elnevezéssel 150 francia közéleti személyiség, művész és értelmiségi petíciót indított, amelyben a "szélsőjobboldali gondolatokkal" szembeni ellenállásra szólítanak fel, mivel szerintük illúzió azt hinni, hogy a migráció feltartóztatható vagy megállítható.Szijjártó: Az Európai Bizottság az európai nemzetek akaratával megy szembe
Az Európai Bizottság képviselője teljes mértékben szembemegy az európai nemzetek akaratával - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán arra, hogy Dimitrisz Avramopulosz, a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának egyik kísérőrendezvényén sürgette az Európai Unió tagállamait, hogy tegyenek eleget a bevándorlók áthelyezése, illetve áttelepítése kapcsán tett ígéreteiknek.Csaknem 400 radikális iszlamistát köröznek Németországban
Csaknem 400 radikális iszlamistát köröznek Németországban letartóztatási paranccsal egy szerdán ismertetett kormányzati kimutatás szerint. Az eltűnt személyek nyilvántartásában 10796 ember adatai szerepeltek a vizsgált időszakban, köztük 3609 felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menedékkérő. További 343738 személyt a tartózkodási hely megállapítása céljából kerestek hivatalosan.Ajánljuk még

















