migráció
A német koalíciós szocik egyelőre körbeszaglásszák a Merkel-Seehofer paktumot
Tárgyalásra érdemesnek tartja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomagot - tudatták kedden az SPD részéről. Emlékezetes, Sigmar Gabriel három éve egy hasonló elképzelés kapcsán még börtönzónákat emlegetett.A Párizs-Berlin-Brüsszel tengelynek vége, bár ezt sok európai politikus nem akarta beismerni
Innentől kezdve csak Róma, Bécs és Budapest vezetői mondják meg, hogy mi az irány, a Macron-Merkel társaságnak vége - hangzott el az állam- és kormányfők migrációval és menekültpolitikával kapcsolatos megállapodásáról szóló megbeszélésén kedden. Kiderült az is, a képviselők közül sokan nem tudják lenyelni, hogy a migrációs csúcson olyan megállapodások születtek, amelyek a visegrádi országok álláspontjával esnek egybe. A megjelentek közül többen egy bizonyos poharat emlegettek, ami félig tele van, félig viszont üres, hiszen hiábavalónak tartják a nagy összeborulást. Véleményük szerint még mindig nem beszél senki a lényeges kérdésekről, és változás sem várható. Szerencsére néhány felszólaló ki merte mondani, hogy a Párizs-Berlin-Brüsszel tengelynek vége.Merkel-Seehofer: Tranzitközpontok épülhetnek a migránsok visszatoloncolásának megkönnyítésére
Tranzitközpontokat építenek ki Németországban az Európai Unió valamely tagországában már nyilvántartásba vett menedékkérők elhelyezésére, és ezekből a központokból visszaszállítják majd őket a regisztráció szerinti tagállamba, ahol az EU-s szabályok alapján le kell folytatni menekültügyi eljárásukat – ez képezi a Merkel-Seehofer paktum alapját. Emellett új határigazgatási szabályokat is életbe léptetnek.Szijjártó: Nincs vége a küzdelemnek a migrációt szervező erőkkel
Magyarország azt várja az osztrák EU-elnökségtől, hogy az eddigi brüsszeli migrációs politikával szemben teljesen új, az eddigiekkel homlokegyenest ellenkező politikát folytasson, és a magyar kormány ehhez minden támogatást megad - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten újságíróknak. Szijjártó Péter szerint folytatni kell a küzdelmet a migrációt szervező erőkkel.Az EB akkor is elfogadná a Merkel-Seehofer paktumot, ha ellentétes lenne az uniós joggal
Első ránézésre jogszerűnek látszik a szövetségben kormányzó német uniópártok, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomag - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban. Bennfentes diplomáciai források szerint ugyanakkor az Európai Bizottság feltehetőleg akkor sem utasítaná el a tervezett német intézkedéseket, amennyiben azok nem felelnének meg teljes mértékben az uniós szabályoknak.A Fidesz szerint Gyurcsányék már kényszeresen bevándorláspártiak
Gyurcsányék változatlanul bevándorláspártiak, ezt újra és újra be is bizonyítják – reagált a Fidesz a DK-s Arató Gergely közleményére. Hozzátették, az Európát sújtó migráció folyamatos, Afrikából és a Közel-Keletről újabbnál újabb migránshullám indul el. A Balkán területén kritikus a helyzet.Salvini: Kurz Olaszországnak tesz szívességet, ha lezárja a közös határait
Ha Ausztria lezárja déli határait, ezzel Olaszországnak tesz szívességet - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter kedden, hangsúlyozva, hogy ebben az esetben Olaszország is szigorítja majd északi határainak ellenőrzését. Arra utalt, hogy sokkal többen vannak azok, akiket Németország és Ausztria akar visszafordítani Olaszország irányába.A DK bejelentette, hogy véget ért a menekültválság
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint véget ért a menekültválság, ezért arra kéri a kormányt, hogy az ország valódi problémáival, az egészségüggyel, az oktatással és a lakhatási helyzettel foglalkozzon. Úgy látják, Orbán Viktor ezért sem számolt be a migrációs csúcs eredményeiről.A német szociáldemokraták szerint tárgyalásra érdemes a CDU/CSU menekültügyi csomagja
Tárgyalásra érdemesnek tartja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomagot - jelezték kedden az SPD részéről.Ajánljuk még

















