migráció
Szeptemberben lesz a határostromló Ahmed H. ügyének másodfokú tárgyalása
Szeptember 20-án tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált Ahmed H. ügyét - tájékoztattott a táblabíróság.Az új spanyol szoci kormányfő érti a dörgést, befogadnák a menekülthajót
Pedro Sánchez spanyol kormányfő felajánlotta, hogy befogadják az Aquarius nevű hajót, amely a tengerből kimentett 629 emberrel a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, miután sem Olaszországban, sem Máltán nem engedték kikötni - közölte a spanyol miniszterelnöki hivatal hétfőn.Forró parázsként dobálja egymásnak az afrikai bevándorlókat Olaszország és Málta
Újabb illegális bevándorlással kapcsolatos vita tört ki Róma és Valletta között, amikor az olasz hatóságok vasárnap nem engedték az Aquarius mentőhajót kikötni. Olaszország követelte, hogy a hajó 629 migránssal a fedélzetén induljon Máltára, a szigetállam azonban közölte, hogy nem illetékes az ügyben. Az SOS Mediterranee és az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetek által működtetett hajó jelenleg a líbiai felségvizeken van.Valóra válni készül a jóslat, ellephetik a migránsok a nyugat-balkáni útvonalat
Bekövetkezhet az, amire Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már több alkalommal felhívta a figyelmet: újra több tízezer migráns indulhat útnak Európa felé. Brüsszel három év alatt sem talált megoldást az illegális bevándorlási válságra, sőt a brüsszeli javaslatok jellemzően bevándorláspártiak és a betelepítési kvótát támogatják, Soros György migránssimogató szervezeteivel karöltve.Erősödő menekülthullámra számíthatunk a Balkán felől
„Újabb menekülthullám érkezhet a balkáni útvonalon” – erre figyelmeztetett az Európai Bizottság. Azt egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mennyien indulnak ismét útnak, de szakértők szerint a 2015-ös válság csak a jéghegy csúcsa volt.Soros-szervezetek akarják végrehajtani a népességcserét
A kormánypártok szerint a Soros-szervezetek az európai népességcsere végrehajtásán dolgoznak, ezért ellenük küzdeni kell. Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta, a legtöbben ma már látják Európában, hogy pénzügyi és politikai befolyással dolgoznak a Soros Györgyhöz köthető szervezetek azon, hogy végrehajtsák a népességcserét; migránsokkal akarják elárasztani Európát és legalizálni akarják az illegális migrációt.Az Egyesült Államok mintegy 1600 migránst helyez el szövetségi börtönökben
Az Egyesült Államok bevándorlás- és vámügyi hivatala (ICE) bírósági meghallgatásra váró 1600 illegális bevándorlót helyez el ideiglenes jelleggel szövetségi börtönökben, mert saját létesítményei túlzsúfoltak - közölték amerikai tisztségviselők a Reuters hírügynökséggel.Migránsokat szállító autó szenvedett balesetet Görögországban, többen meghaltak
Balesetet szenvedett egy migránsokkal telezsúfolt jármű Görögország északi részén az autópályán, a balesetben hatan meghaltak, köztük három gyerek is - közölték pénteken a hatóságok.A rendőrség beszámolója szerint négy sérült állapota súlyos. A terepjáróban 16 ember utazott.Ajánljuk még

















