migráció
Orbán-Klaus találkozó: Európának nincs szüksége a jelenlegi népvándorlásra
Egyetértés volt az Európát sújtó migrációs válság természetét és kezelési lehetőségeit illetően Orbán Viktor miniszterelnök és Václav Klaus, Csehország korábbi államfőjének megbeszélésén csütörtök délelőtt az Országházban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.Kemény harcra számít Kovács Zoltán az ENSZ migrációs tervei miatt
Nagyon kemény harcra számít a kormányszóvivő az ENSZ migrációs csomagjáról, Kovács Zoltán ugyanakkor arra emlékeztetett a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel, hogy Magyarországnak természetes szövetségesei vannak Közép-Európában.Démonizálással vádolja az épeszűeket az őket démonizáló Amnesty International
A kisebbségeket ördögi színben lefestő politika felemelkedésének milliók számára rettenetes következményekkel járó éve volt 2017 – olvasható az Amnesty International (AI) által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított, csütörtökön ismertetett éves jelentésben. A világ legnagyobb, londoni központú emberi jogi szervezete most első ízben Washingtonban is közzétette világjelentését. A Soros György által rendszeresen és vastagon kistafírozott AI közölte: ezzel azt a véleményét kívánja kifejezésre juttatni, hogy Donald Trump amerikai elnök az emberi jogok érvényesülése ellen ható lépéseket tett, és ezzel veszélyes precedenst teremtett más kormányok számára is.Plakátkiállítás a balliberális kerítésbontókról
Kerítésbontók címmel szervezett plakátkiállítást a Fidelitas a fővárosban az Olimpiai Parkban annak bemutatására, hogy a balliberális politikusok mit is gondolnak a magyar határ védelméről – írja a 888.hu. Az ifjúsági szervezet vezetője az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón hozzátette, azért kellenek a plakátok, hogy megmutathassák, hogyan is vélekednek a baloldali politikusok a határzárról.Éhségsztrájkolnak az afrikai bevándorlók Izraelben
Éhségsztrájkba kezdett több száz afrikai bevándorló Izraelben, miután hét társukat - a hatóságok által kitoloncolásra kijelölt menedékkérőket - börtönbe zárták - közölte szerdán egy nem kormányzati szervezet, amely a tiltakozó migránsok ügyét támogatja. Az izraeli kormány pár hónapja határozott arról, hogy megpróbál megszabadulni attól a több ezer afrikai bevándorlótól, akiknek egy része már évek óta illegálisan tartózkodik Izraelben.A kivándorlás áldás - Az arab sajtó már Eurábiáról vízionál
Az elvándorlás az iszlám terjesztésének eszköze, és Eurábia 2050-re valósággá válhat az arab sajtó egy része szerint - derül ki a Migrációkutató Intézet közleményéből. A médiumok vélekedése egyöntetű abban a tekintetben, hogy a kivándorlók túlnyomó többségét csupán a jobb megélhetés iránti vágy vezérli - teszik hozzá az elemzésben.Sztrájkol a francia menekültügyi hivatal az új bevándorlási törvénytervezet ellen
Sztrájkkal tiltakozik a francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) a „szabályozottabb bevándorlást és hatékonyabb menekültügyet" előíró törvénytervezet ellen, amelyet szerdán terjesztett Gérard Collomb belügyminiszter a kormányülés elé. A tárcavezető szerint a szöveg „teljesen illeszkedik az európai jogba".Újabb bértanulmánnyal avatkoznak a magyar választásba Soros kitartott civiljei
Beszéljenek inkább a tények! – ezzel a felkiáltással mutatja be csütörtökön Soros György nemzetközi álcivil hálózatának egyik magyarországi helyőrsége legújabb, hazánkról készített bértanulmányát. A bemutatón részt vesz Iván Júlia, az Amnesty helyi vezetője és Demeter Áron, az alakulat emberi jogi szakértője. Ismert, az Amnesty International az egyik legnagyobb támogatója a korlátlan bevándorlásnak, ebbéli tevékenységük részeként a magyar határt ostrommal megtámadó, több személyazonossággal is rendelkező Ahmed H.-t is szárnyaik alá vették.Németország az uniós pénzcsapok elzárásával zsarolná ki a betelepítést
Magyarország álláspontja a bevándorlással kapcsolatban sziklaszilárd, a migrációt rossz, veszélyes és megállítható folyamatnak tartjuk, nemet mondunk a bevándorlásra és a betelepítési kvótára - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán. Szijjártó Péter a Financial Times brit üzleti napilap szerdai internetes cikkére reagált, amely szerint Németország az EU strukturális támogatását a bevándorlók számára nyújtott segítség mértékéhez kötné.Ajánljuk még

















