migráció
Azért nem tiltott Svédországban az ISIS zászlója, mert mindenkit egyformán gyűlölnek
Mivel az Iszlám Állam mindenkit gyűlöl, nemcsak egy jól körülhatárolható csoportot, a svéd jog szerint jelképeinek használata nem meríti ki a gyűlöletbeszéd és gyűlöletre való uszítás kategóriáit – legalábbis ezzel az érvvel nem emelt vádat egy szíriai bevándorló ellen egy svéd ügyésznő. Az Iszlám Állam zászlaját kiposztoló férfi ugyanis úgy védekezett, a zászló az iszlám vallás szimbóluma, a terroristák csak kisajátították. A döntés nyomán Svédországban mindenki szabadon használhatja az Iszlám Állam zászlaját.Junckerék elégedettek a migrációs áradat kezelésével
Meghozták az első eredményeket azok a partnerségi megállapodások, amelyeket az Európai Unió kötött öt afrikai országgal a migrációs áradat hatékonyabb kezelése érdekében - derült ki az Európai Bizottság kedden közzétett jelentéséből.Soha nem látott mennyiségű gyerek-migráns érkezett Európába, az osztrákok tiltakoznak
Eddig soha nem látott mennyiségű gyerek menekült egyedül a Földközi-tengeren át Olaszországba: január és október között több mint 20 ezer kiskorú tette meg magányosan a veszélyes utat - közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden. Közben pedig lakossági tiltakozás miatt nem létesítenek kiskorú menekülteket befogadó szálláshelyet egy karintiai faluban.Lincshangulat alakult ki egy görög menekülttáborban
Autót és kukát gyújtogattak egy görögorzági Szaloniki közelében lévő menekülttábor lakói, miutén halálra gázolt egy 76 éves férfi egy nő és annak gyermekét. Csak a nagy erőkkel kivonuló rendőrök tudták lecsillapítani a kedélyeket.Előzetes letartóztatásba került a katonanőre támadó szír férfi
Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke közelében a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-t.Ajánljuk még

















