migráció
Iszlamista szélsőségesek fővárosává vált az ausztriai Graz
Miközben az Európai Parlament PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó baloldali és liberális hangadói szerint a migrációval nem nőtt a terrorfenyegetettség Európában és a terrorizmus nem olyan nagy probléma, aközben egyre több európai nagyváros rendőrfőnöke fejezi ki aggodalmát a belbiztonság miatt. Ma éppen Stájerország rendőrvezetője fejtette ki, hogy a tartomány és annak székhelye, Graz a szélsőségesek egyik fő központja. Kiderült, jelenleg az Iszlám Állam számos katonája élhet Graz környékén.Geert Wilders szerint az európai államok példát vehetnének Magyarországról
A demokrácia és a nemzeti identitás kéz a kézben jár a nemzetállamisággal, amit az Európai Unió szép lassan térdre kényszerít – mondta a Magyar Időknek adott interjúban a holland Szabadságpárt (PVV) bevándorlóellenes nézeteiről ismert vezére. Geert Wilders szerint az európai államok példát vehetnének rólunk, mert az október 2-ai kvótareferendumon született eredménnyel ellenálltunk Brüsszel nyomásának. Úgy látja, a magyarok más európai országgal ellentétben tudják, hogy kicsodák, míg legtöbbjük szinte az identitásáról is megfeledkezett.Több százezres menekültáradat indulhat útnak
Újabb tömeges menekülthullámtól lehet tartani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt - figyelmeztettek pénteken segélyszervezetek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint akár 700 ezer is lehet azoknak a száma, akik hátrahagyhatják otthonukat és humanitárius segítségre szorulhatnak.Nobel-békedíjra jelölné Orbánt a stratégiai kockázatelemző
A magyar miniszterelnököt jelölné Nobel-békedíjra a „New Eastern Outlook” és más sikerkönyvek szerzője, William Engdahl – írja a 888.hu. A szerző úgy látja, a magyar miniszterelnök 3 millió szavazóval együtt szállt szembe az EU bürokratáinak destruktív követeléseivel."Alkotmányba lehetne foglalni, hogy csak az első biztonságos országban járjon menedékjog"
Ha nem is történelmi, de kivételes lehetőség adódik Magyarország számára az alaptörvény-módosítással, hiszen azzal a menekültügyi szabályokat is szigorítani lehetne - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója portálunk kérdésére úgy válaszolt, az alaptörvény-módosítással alkotmányba lehetne foglalni az első menedék országának elvét, tehát azt, hogy a menedékjog csak és kizárólag abban az országban jár, ahol az illető élete menekülése során először már biztonságban van. Szánthó Miklós kiemelte, bár a baloldal és egyes sajtóorgánumok szerint az unió beleköthet az alaptörvény-módosításába, de ez nem így van, ugyanis Brüsszelnek az alkotmányos identitást érintő kérdésekben nincs hatásköre.Ajánljuk még

















