Pesti Srácok

Több százezres menekültáradat indulhat útnak

Több százezres menekültáradat indulhat útnak

Újabb tömeges menekülthullámtól lehet tartani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt - figyelmeztettek pénteken segélyszervezetek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint akár 700 ezer is lehet azoknak a száma, akik hátrahagyhatják otthonukat és humanitárius segítségre szorulhatnak.

A Norvég Menekülttanács (NRC) szóvivője a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy jelenleg nagyjából 51 ezer ember számára van férőhely a térségbeli táborokban, és folynak az előkészületek további mintegy 230 ezer menekült elhelyezésének biztosítására.

Megjegyezte, hogy

a működő táborok közül néhány ráadásul nem is alkalmas a menekültek befogadására, mivel túl közel van a fronthoz, és a humanitárius segítők számára nem hozzáférhető

. Egy másik probléma Schembri szerint, hogy

a humanitárius segítségnyújtásra évek óta nem jut elég pénz Irakban, miközben már jó ideje több százezer, otthonából elűzött ember szorul segítségre az országban

PestiSracok facebook image

. A szóvivő szerint Irakra csupán biztonsági kérdésként tekint a nemzetközi közösség. Az UNHCR-nek

a Moszulból elmenekülők ellátására nagyjából 200 millió dollárra (több mint 55 milliárd forintra) lenne szüksége

, ennek azonban eddig csak a harmadát kapta meg. Moszul az Iszlám Állam utolsó bástyája Irakban. A régióban különböző erők lépnek szövetségre a város felszabadítása érdekében. Megfigyelők szerint még ebben a hónapban megkezdődhet az offenzíva. Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő is figyelmeztetett csütörtökön egy ankarai sajtótájékoztatón, hogy

amennyiben a Moszul felszabadítására irányuló hadművelet sikertelen lesz, menekültek százezrei kelhetnek útra

. Forrás: MTI Fotó: AFP