migráns
Idén május elsejéig közel kétezer illegális migránst kapott el a horvát rendőrség
Egyre több migráns érkezik az új nyugat-balkáni útvonalakon Horvátországba. Több megyében is megnövekedett az általuk elkövetett büncselekmények száma, a horvát sajtó szerint tetvesség és rühesség is felütötte a fejét, ezért az önkéntesek védelmében a Vöröskereszt beszüntette az ételosztást a migránsok között.- Írja a Vecernji cikkére hivatkozva az origo.huHalász János: az illegális bevándorlást meg kell állítani
Az április 8-ai választáson a magyarok egyértelműen kinyilvánították, hogy nem akarnak bevándorlóországban élni, ezért az illegális migrációt meg kell állítani, és a törvényeket ehhez kell igazítani - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.Németh Szilárd: Világosan leszögeztük, nekünk Magyarország az első!
A biztonságpolitikai kihívásoknak és az új Magyar Honvédség megszervezésének egy katona által vezetett minisztérium tud megfelelni a legjobban Németh Szilárd szerint. -Írja a Magyar Idők. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek adott interjúban országvédelmi akciótervről, a nemzetállamok ellen indított támadásról, a magyar ellenzék honvédelemhez való viszonyáról is beszélt. Az is kiderült, hogy míg a V4-ek uniós forrásai csökkennek, Németország fejpénzt kaphat a migránsok után.Migráció: Európai rémtörténetek
Számtalan migránsok okozta tragédiára emlékezhetünk, ha visszatekintünk Európa elmúlt néhány évére. Nyugat-Európa országaiban számtalan ártatlan ember életét oltották ki, tették mér tönkre az illegális és nem illegális bevándorlók. Csak néhány példát idézünk fel a májusban történtekről, hogy világos legyen, mit is kellene megszoknunk (még).A török hatóságok több menekültet engednének át
Egyre kaotikusabb a helyzet a Balkánon. Az illegális bevándorlók száma folyamatosan növekszik, a migránsok között pedig egyre több a konfliktus. Boszniában ötezren torlódnak, korábban ilyenre nem volt példa. A boszniai-horvát határ közelében szerdán este lövöldözésig fajult egy kisbusz üldözése. Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint úgy tűnik, mintha a török hatóságok lazítanának az ellenőrzésen és több menekültet engednének át valamilyen okból.Többszöri figyelmeztetés után sem állt meg a migránsokat szállító mikrobusz
Horvát rendőrök rálőttek egy migránsokat szállító mikrobuszra, két gyerek megsebesült. - jelentette az N1 horvát hírcsatorna csütörtökön.Robbanásszerűen nő a bevándorlók száma a nyugat-balkánon
A nyugat-balkáni migrációs útvonalon egyre aggasztóbb a helyzet, a keletről érkező bevándorlók számának újabb, robbanásszerű növekedésére figyelmeztettek. A jó idő, a szíriai válság eszkalálódása, illetve a törökországi választások együttesen taszítják lépéskényszerbe Európát.Apáti Bence: A migránspókember, mint a liberális sajtó sztárja
Bejárta a hazai és a világsajtót az a videó, amin egy fekete bőrű fiatalember egy mongúz ügyességével mászik fel egy falon, hogy valami érthetetlen okból kicsavarjon egy erkélyen lógó és már félig megmentett gyereket egy másik ember kezéből, hogy aztán villámgyorsan behajítsa a teraszra. A kétségkívül sikeres mentőakció engem inkább arra emlékeztetett, amikor egy alkalommal két kispesti játékos lökdösődésig fajuló vitába bonyolódott, amiatt, hogy melyikük rúgja be a szinte biztos gólt és prémiumot eredményező tizenegyest. De nem is ez a lényeg, hanem a liberális sajtó reakciója. A haladó újságíró ugyanis felfedezte azt, hogy most bizony le lehet írni a migráns szót, ellentétben azzal a helyzettel, mikor erőszakos bűncselekmény történik.Ajánljuk még

















