migránslázadás
Támadás a nemzeti határok ellen
Ugye emlékezetes, amikor 2015 nyarán migránsok tízezrei özönlötték el Magyarország déli határait és szinte akadálytalanul hatoltak be hazánk területére, mezőkön át, autópályákon, vasúti síneken gyalogolva, vonaton, buszon jutottak el Budapestre? Akkor szinte fel sem ocsúdtunk a meglepetéstől, hogy néhány százezer illegálisan betörő arab, afgán, iraki, szíriai, afrikai, ázsiai és ki tudja, milyen náció ellepte pályaudvarainkat, köztereinket, utcáinkat, amelyeket rövid időn belül elborított a szemét, az ételhulladék, a fekália, az emberi bűz, az erőszak. Rögtönzött menekülttáboraink – például Bicske – megteltek, s közben rettegtek a környékbeliek. Akkor először ízelítőt kaptunk a keleti kultúra nem kívánatos elemeiből. A gazdasági menekültválság minket is elért. Ajánljuk még
Helyretették az átálló milliárdost, aki nemrég még a kormányt dicsérte
A lehető legprimitívebb érvet hozta fel Wáberer György, hogy miért kell a Tisza Pártra szavazni. Helyretették az átálló milliárdost, aki nemrég még a kormányt dicsérte. Puzsérnak látszó szőrmók szívogatja a crack pipának látszó tárgyat (Videó)
Kérdezem én, miért lepődünk meg azon, hogy a Tisza szektásai egy drogos erőszaktevőt imádnak, ha a beszélő fejeik is ilyen életmódot folytatnak. Ott van például a gigamegatüncit szervező Puzsér, aki az alábbi videó szerint fényes nappal, a nyílt utcán sem veti meg a "pipázást". Véget ért a nemzeti petíció, a magyar emberek rekordszámban mondtak nemet az olajblokádra és a háború finanszírozására
Felcsuti Péter, a Tisza gazdasági ideológusa már tényként beszél róla, hogy eltörlik a rezsicsökkentést, és a többi fideszes ostobaságot