migránsok
Több, mint tízezer migráns beutazását akadályozták meg az idén a görög hatóságok
Több, mint tízezer illegális bevándorló beutazását akadályozták meg az idén görög hatóságok a tengeren, dacára annak, hogy a török partiőrség kevéssé bizonyult együttműködőnek az utóbbi időben – jelentette ki szerdán Jannisz Plakiotakisz görög hajózási miniszter, akinek tárcája felel a görög partiőrség tevékenységéért is.Ittas vezetés miatt vádat emeltek a fideszes szavazókat birkázó csepeli szocialista képviselő ellen
A szocialisták végvergődése egyre agresszívabb, eltűnőben vannak a régi daliás, vörös idők, most már csak botrányokkal, üres hőbörgéssel és hergeléssel hívják fel magukra a figyelmet, meg persze egy jó kis ittas vezetéssel... A különösen szimpatikus, dacos munkásőrként pózoló csepeli MSZP-s önkormányzati képviselő, Csaba Péter ugyanis amellett, hogy elképesztő furkó módon nyilvánul meg a fideszes szavazókkal szemben, úgy tűnik, az italt sem veti meg, sőt, ilyen állapotban még volán mögé is ül. Információnk szerint ugyanis Csaba Pétert júliusban ittas vezetés közben igazoltatták a rendőrök, majd a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség augusztus 13-án vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. Csaba volt az, aki birkaként jellemezte a fideszes szavazókat, és azon viccelődött a Facebookon, hogy arab migránsok erőszakolják meg őket. Lehet, hogy a kannásbor már akkor is közbeszólt, vagy akár egy másik alkalommal, amikor zavaros üzenetet osztott meg arról, hogy sajnálja azokat a fideszeseket, akik félnek az erőszakoló migránsoktól, miközben a bevándorlók mégsem érkeznek meg.55 migránst mentettek ki a görög hatóságok az Égei-tengerből
A görög hatóságok migránsokat mentettek ki pénteken az Égei-tengerből, Rodosz sziget térségében, a héten már másodszor – közölte a partiőrség egyik tisztviselője.Kamionokban megbújó migránsokat és koszovói embercsempészeket fogtak el a rendőrök
Röszkénél és Tompánál is fennakadt egy-egy kamion a határnál a rendőrségi ellenőrzésen, mindkét esetben a sofőr tudta nélkül illegális migránsok bújtak el a járműben, így próbáltak az ország területére jutni. Az esti óráktól csütörtök reggelig egyébként összesen 37 határsértőt fogtak el a rendőrök az ország különböző részein, többségük férfi. Az M7-es autópályánál egy koszovói embercsempészt párost is elfogtak, akik szíreket, köztük két gyermeket szállítottak, akik jogellenesen tartózkodnak az országban.Szalmakalapban, turistának öltözve - ez az új trükk Olaszországban, így akarnak bejutni a migránsok (videó!)
Az egyre növekvő migrációs nyomás újabb meglepő jelenségének lehettünk szemtanúi az olasz partoknál. A hatóságok 11 Tunéziából érkező illegális migránsra lettek figyelmesek, akik szalmakalapban és kutyával érkeztek a minap Lampedusára – írja a Tűzfalcsoport. Matteo Salvini szerint ahhoz sem fér kétség, hogy a partraszállók szervezetten érkeztek Olaszországba, és korántsem úgy néztek ki, mint akik az életüket mentve segítségért könyörögnének.Álházasság útján migránsokat Európába csempésző bűnözői csoportot számoltak fel Spanyolországban
Álházasság útján migránsokat Európába csempésző bűnözői csoport 12 tagját állították elő Spanyolországban – közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol szerdán.Ismét elkerülte a valóság a "függetlenobjektív" Indexet - Eltussolták a migránsok balhéját
Botrányt csináltak a 35 fokos hőség elől a tengerpartra menekülő belgák – írja a "szabad sajtó egyik utolsó bástyája". Ez mind nem lenne túl érdekes, a baj csak az, hogy a név nélküli újságcikkben megint elfelejtették leírni az igazságot. A helyzet ugyanis az, hogy az incidensben voltak ugyan belga résztvevők – a rendőrök –, de a balhét afrikai bevándorlók csinálták.Franciaországban már a turisták autóiban bújnak el a migránsok (videó)
Döbbenetes videó terjed a Facebookon franciaországi csoportokban, amelyekben a turistákat, az országba utazókat figyelmeztetik: vigyázzanak, mert ők is így járhatnak. A migránsok turisták autóiban bújnak el, így próbálnak átjutni egyik országból a másikba Európában, úti céljuk felé. A videón látható család egy autópálya melletti pihenőben vette észre, hogy mozog a gépkocsijukra rögzített tetődoboz. Két fekete migráns bújt elő belőle.Ajánljuk még

















