milánó
Épületbe csapódott egy kisrepülőgép Milánó elővárosában
Hat ember életét vesztette, amikor egy kisméretű repülőgép egy elhagyatott kétemeletes irodaépületbe csapódott Milánó elővárosában vasárnap.Salvini a magyar főkonzullal egyeztetett Milánóban
Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője a milánói magyar főkonzullal, Csiszár Jenővel egyeztetett, egyebek mellett a koronavírus elleni oltási kampányról és az idegenforgalom újraindításáról – közölte a párt hétfő este. A Salvini közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint a találkozó az Olaszország és Magyarország közötti együttműködés lehetőségeit érintette az oltási kampány, az idegenforgalom, a sport, valamint a vállalatok támogatása terén.Koronavírus – Egy milánói kisfiú tavaly decemberi mintájában az új koronavírusra utaló bizonyítékot találtak
Egy vizsgálat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) bizonyítékát találta egy Milánó környékéről származó négyéves kisfiú 2019. december elejéről származó mintájában, amely három hónappal korábbi annál, hogy az első koronavírusos esetet azonosították volna Olaszországban.Így fegyverezték le az olasz rendőrök a túszejtő migránst a milánói dómban (VIDEÓ)
Túszdráma volt a milánói dómban – írja a Mandiner.hu olasz sajtóforrásokra hivatkozva. A portál úgy tudja, egy egyiptomi származású férfi ejtette túszul a dóm egyik biztonsági őrét.Harmincezer fölé emelkedett a halottak száma Olaszországban
A gyógyultak száma több, mint tízezerrel haladja már meg az aktív fertőzöttekét Olaszországban, miközben egy nap alatt kétszáznegyvenhárommal emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, amely így elérte a 30 201-et – közölte péntek este az olasz polgári védelmi hatóság. Milánó polgármestere lezáratta a város hirtelen megtelt sétálóutcáit.Milánó a közlekedés szerkezetének átalakításával készül a város újraindulására
Harmincöt kilométernyi új bicikliút és további gyalogos övezetek kialakításával venné elejét Milánó, hogy a járvány tetőzése után lassan újrainduló város életét a fertőzésveszély miatt a tömegközlekedést kerülő autósok áradata bénítsa meg.Hátulról szúrt nyakon egy olasz katonát Milánóban egy jemeni migráns, miközben azt üvöltötte: "Allahu akbar"
Kedden reggel egy jemeni migráns késsel támadt egy olasz katonára a milánói vasútállomáson, és nyakon szúrta. A Milano Today tudósítása szerint a migráns a terrortámadás közben azt kiabálta, hogy "Allahu akbar" – írja az Origo.Salvini: Május 26-án bevesszük Európát!
A népek és nemzetek Európáját hirdette meg a szerinte az Európai Uniót eddig uraló "elittel" szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője az európai szuverenista erők közös európai parlamenti kampányzáróján Milánóban, szombaton.Iskolabuszt gyújtott fel egy szenegáli sofőr Milánó mellett
Őrizetbe vettek egy olasz állampolgársággal rendelkező szenegáli buszsofőrt a Milánó melletti San Donato Milanese településen, aki kedden egy ötvenegy gyermeket szállító iskolabuszt gyújtott fel – írta az olasz hatóságokra hivatkozva szerdán a Magyar Nemzet. A buszon utazó diákok, illetve két felnőtt időben el tudták hagyni a járművet. Az incidensben senki sem sérült meg komolyabban, de tizenkét gyereket és két kísérőjüket füstmérgezéssel kórházba szállították.Ajánljuk még

















