miloš vystrčil
Tízezrek tüntettek Prágában Ukrajna mellett
Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A "Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!" jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte.Jobban van Miloš Zeman cseh elnök, kiengedték az intenzív osztályról
Javult Miloš Zeman egészségi állapota, ezért a cseh államfőt csütörtökön az intenzív osztályról szokványos kórházi szobába helyezték át – közölte a prágai Központi Katonai Kórház, amelyben az elnököt kezelik.Tizennégy napos szükségállapotot vezetnek be Csehországban
Tizennégy napos szükségállapotot hirdetett ki hétfőtől Csehországban a koronavírus-járvány miatt a kormány. Az új szükségállapot, amelynek kihirdetését a regionális elöljárók közösen kérték a kormánytól, hétfőn kezdődik, tehát gyakorlatilag azonnal, ahogy lejár a jelenlegi, október 5-e óta tartó szükségállapot.Ajánljuk még