Pesti Srácok

Tízezrek tüntettek Prágában Ukrajna mellett

Tízezrek tüntettek Prágában Ukrajna mellett

Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A "Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!" jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte.

– mutatott rá Hana Třeštíková cseh filmrendező, a tüntetés egyik szónoka. A nagygyűlésen, amelynek résztvevőihez videoüzenetben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is szólt, több cseh politikus és ismert közéleti személyiség is részt vett. Megjelent mások között Miloš Vystrčil, a parlamenti felsőház, a szenátus elnöke.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá az ukrán first lady.

– hangsúlyozta Zelenszka.

Több felszólaló élesen bírálta a cseh kormány és az Európai Unió elleni pénteki prágai megmozdulást, amelyen Prága és Brüsszel Ukrajnát támogató politikáját támadták. A pénteki tüntetés, amelyet szintén cseh civilek szerveztek, szerintük ellentétes volt Csehország érdekeivel, Oroszország érdekeit szolgálta, és azok vettek rajta részt, akik bedőltek az orosz dezinformációs kampánynak. A Seznam.cz hírportál szerint a vasárnapi megmozdulás egyfajta ellentüntetés volt a pénteki rendezvénnyel szemben.

Hana Strašáková, a Millió pillanat a demokráciáért szóvivője kijelentette: támogatni kell a Petr Fiala vezette mostani jobbközép kormányt, amely szerinte demokratikus, és a nehéz helyzetben is párbeszédét folytat a cseh társadalommal. A mozgalom a korábbi években több tüntetést is szervezett az Andrej Babiš vezette balközép kormány ellen.

– jelentette be Strašáková.

A vasárnapi prágai tüntetés résztvevőit, akik fejei felett sok cseh, ukrán, európai uniós és amerikai zászló lengett, a szervezők több mint százezerre becsülték, a rendőrségi közlemény több tízezer emberről beszélt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Josek

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?